A Fazekas tanárai is csatlakoztak a NAT ellenes tiltakozáshoz

Még mindig rengeteg olyan szervezet és tanári kar van, akik nem értenek egyet az új Nemzeti alaptanterv (NAT) változtatásaival és ennek hangot is adnak. Most a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanárai csatlakoztak a tiltakozókhoz.

  • Eduline

A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanárai és dolgozói is tiltakoznak az új Nemzeti alaptanterv bevezetése ellen. Csatlakoznak a korábban megszólaló tantestületekhez, pedagógus kollégáikhoz és kiállnak az oktatás szabadsága - vagyis a diákok és tanárok, a tanulás és a tanítás szabadsága - mellett - írja a hvg.hu.

„Elutasítjuk többek között a szakmai egyeztetések hiányát, a természet- és társadalomtudományi oktatás ellehetetlenítését, az oktatásban részt vevők terheinek növelését. Nem tudjuk elfogadni továbbá a tanárok szellemi szabadságának, a diákok igényeinek, valamint a 21. század kihívásainak tudatos semmibevételét” – írják.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, hétvégén a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium tantestülete is nyilvánosan fejezte ki nemtetszését, a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanárai pedig egy fotóval tiltakoztak az új NAT bevezetése ellen.

Az MTA irodalomtudományi osztálya egyenesen visszavonatná az új NAT-ot

Számos szervezet kinyilvánította már elégedetlenségét az új Nemzeti alaptantervvel kapcsolatban, most az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya is csatlakozott.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Magyarérettségi 2026: mire figyeljenek a diákok az utolsó napokban? – Magyartanár adott tanácsokat

Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu