Van, akinek tetszik: elismerően nyilatkozott az új NAT-ról az egyik szerzője

Számos kritika jelent meg az új Nemzeti alaptantervvel kapcsolatban. Most megszólalt Takaró Mihály, irodalomtörténész, a NAT egyik szerzője is, akinek tetszik az új NAT.

  • Eduline/MTI

A pénteken megjelent és gyakorlatilag titokban, szakmai egyeztetés nélkül készített NAT szerzői közé 2018-ban bekerült Takaró Mihály szerdán az M1-en beszélt az alaptantervről.

Arról az irodalomtörténészről van szó, aki maga is részt vett a NAT kidolgozásában, azonban a közmédia csatornáján adott interjújában, ezt sem ő, sem a riporter nem említi – hívja fel a figyelmet a 444.hu egy fontos részletre.

A változásokról Takaró Mihály úgy vélekedik, hogy „az irodalom és a történelem tantárgy oktatását megújult ismeretek és egészen modern módszerek jellemzik.” Azt emelte ki, hogy a legfontosabb változás, hogy a 20. századi magyar irodalmat Kárpát-medencei irodalomként kezeli az új NAT. Érdekes, ezzel szemben megemlíteni a Magyartanárok Egyesületének véleményét, mely pont arra hívja fel a figyelmet, hogy az új Nemzeti alaptanterv egyáltalán nem modern.

Magyartanárok Egyesülete: ez "nem nemzeti és nem alaptanterv"

Magyar nyelv és irodalomból a változások olyan mérvűek, hogy valójában új NAT-ról kell beszélnünk - véli Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke. A hét végén megjelent Nemzeti alaptantervvel kapcsolatban folyamatosan érkeznek a szakmai egyesületek észrevételei, véleményei.

Az irodalomtörténész szerint az alaptanterv próbál elfogulatlan maradni és kiegyensúlyozottan a tekinteni a régió 20. századi magyar irodalmára. „Ezért kerültek bele erdélyi vagy felvidéki írók munkái, amelyek 1948 után kimaradtak az irodalmi kánonból” - mondta. A módszertan megújításáról elmondta, a "frontális tanítás" után rá kell térni a kooperatív tanításra, vagyis a csoportos feladatmegoldásra.

Tiltakozó akciót indított a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a NAT ellen

A pénteken megjelent új Nemzeti alaptanterv ellen eddig több szakmai szervezet és szakember is felszólalt, most pedig a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) tiltakozó akciót indított facebookon.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.