Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Magyar nyelv és irodalomból a változások olyan mérvűek, hogy valójában új NAT-ról kell beszélnünk - véli Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke. A hét végén megjelent Nemzeti alaptantervvel kapcsolatban folyamatosan érkeznek a szakmai egyesületek észrevételei, véleményei.
Ez a Nemzeti alaptanterv nem nemzeti és nem alaptanterv. Nem nemzeti, mert olyan anyagmennyiséget tartalmaz, amely az iskolába járó diákok nagy részét eleve kirekeszti a nemzetből, a szakközépiskolák (szakiskolák) diákjait eleve meg sem célozza. Nem alaptanterv, mert nem pusztán kereteket és alapelveket, műveltségterületenként követendő fejlesztési feladatokat tartalmaz, hanem részletekbe menően előírja a tananyagot. Az iskolatípusonként egyetlen kerettanterv számára csupán az óraszámbeosztást és az igen kevés megmaradó választási lehetőség teljes felszámolásának feladatát hagyja meg - írja az egyesület elnöke.
Az alaptanterv az irodalom tananyag egyetlen lehetséges rendezőelvének a kronológiát tekinti, csak deklarálja, hogy az általános iskolában időlegesen lehetséges más rendezőelv, de nem tesz lehetővé semmiféle más utat - írják. Ezzel a 7–8. osztályos diákokat végképp elidegeníti az irodalomtól, a 9–12. osztályosokat szintén. Nem ad teret semmiféle tanári kezdeményezésnek, önálló gondolatnak. Nem vesz tudomást a régiók, az iskolák és tanulócsoportok különbségeiről, mindenkit beszorít az országos egyentanterv kalodájába.
Az egyesület elnöke a hvg.hu-n megjelent cikkében továbbá azt írja a friss Nat-ról: nem az az elsődleges kérdés, hogy örüljünk-e Agatha Christie-nek, Tonke Dragtnak, George Orwellnek, Bohumil Hrabalnak, Herczeg Ferencnek vagy Wass Albertnek, hanem hogy ennyi anyag mellett marad-e bármi tere a korszerű irodalmi és kommunikációs nevelésnek, a gondolkodni és beszélni tanításnak (Babits), a bevezetőkben megfogalmazott szép elveknek, az „aktív tanulásnak”, a kompetenciafejlesztésnek, differenciálásnak, olvasóvá nevelésnek? Márpedig szemernyi sem marad.
Mi lesz a kötelezőkkel?
A kötelező olvasmányok egy része ügyesen el van bújtatva, ugyanis nem a Kötelező olvasmányok, hanem valamilyen más alcím (Alkotók, Portrék, Metszetek) alatt szerepel. A 2012-es tanterv csak választhatóként tartalmazta például Burns, Defoe, Dsida, Eliot, Fekete István, Heine, Nyirő József, Sütő András, Szabó Dezső, Szabó Magda vagy Wass Albert nevét. Most ők is mind kötelezők lettek - hívja fel a figyelmet.
Az új NAT szerint a „magyar irodalom tantárgy tananyaga olyan normatív értékeket közvetít, amelyek a társadalom döntő többségének értékvilágát tükrözik”. Ez a kijelentés figyelmen kívül hagyja, hogy a jó irodalom kísérletezik az értékekkel, gyakran inkább kérdéseket tesz fel, mintsem normatív értékeket közvetít. A döntő többség értékvilágát pedig meglehet, hogy a szórakoztató irodalom jobban tükrözi, mint a nagy világirodalmi és nemzeti klasszikusok.
Mindezek alapján leszögezzük, írja az egyesület közleményében: a most nyilvánosságra került kormányrendelet olyan súlyosan veszélyezteti a nemzet egységét, a nemzeti kultúrát, a magyar nyelv és irodalom szerves fejlődését, a diákok fejlődését, a tanári munka szakmaiságát, annyira mérgezi a közgondolkodást, hogy azonnal vissza kell vonni.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).