Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több napig rendkívüli munkarend szerint zajlott az oktatás a gyömrői Weöres Sándor Általános Iskolában, miután a kazán meghibásodása miatt nem tudták fűteni az egyik iskolaépületet. Az önkormányzat már évekkel ezelőtt elkezdte volna, azonban mióta állami fenntartásba került az iskola, csúszik a fűtőrendszer felújítása - írja a Népszava.
A kazán a Fő téri épületben hibásodott meg, amelybe a felső tagozatos diákok járnak. Nekik hétfőtől csak az első négy, rövidített órára kellett bemenniük, amelyeket egy másik, fűtött épületben tartottak meg. Az ebédet az iskolavezetés lemondta és a tanulószobás foglalkozások is elmaradtak - írja a Népszava.
Egy szülő szerint a 40 éves kazánnal már korábban is voltak gondok. Négy évvel ezelőtt, amikor az iskola még önkormányzati fenntartásban volt, az épület biztosítója vett is egy új kazánt 9,9 millió forintért. Gyenes Levente polgármester szerint két új gázkazánt is vettek, ezeket ugyanakkor az elavult fűtőrendszer miatt nem lehetett beüzemelni. A felújítás, amit az önkormányzat el is kezdett volna, legalább 50 millió forintba kerülne, az iskola ugyanakkor időközben állami fenntartásba került, így a munka is az illetékes tankerületre hárult.
A polgármester szerint mostani hatáskörükben mindent megtettek, amit lehet: az önkormányzat biztosított átmeneti, fűtött helyiséget a tanórák megtartásához, és szerelőt is ők küldtek a régi, olajkazánból átalakított gázkazán javításához. Az új kazánokat pedig készek bármikor a tankerület rendelkezésére bocsátani, amennyiben a fűtőrendszer felújítása mellett döntenek.
A Monori Tankerületi Központ a Népszavának azt írta: a meghibásodott kazánt soron kívül, 1,6 millió forintért javíttatják meg, várhatóan szerdára lesz fűtés az iskolában. A köznevelési alapfeladat ellátása azonban így is biztosított. Az új kazánról tájékoztatást kértek az önkormányzattól. A teljesen új fűtési rendszer megtervezését – az önkormányzattal együttműködve – 2020-ban valósítják meg.
Nem ez az első hasonló eset: novemberben a Kistokaji Általános Iskolában napokig, tavaly decemberben a nagyberki Szász Endre Általános Iskolában egy hétig, 2017 januárjában pedig a kispesti Erkel Ferenc Általános iskolában hetekig nem volt fűtés.
Használhatatlanná vált a tornaterem egy dunakeszi iskolában, az összes tesióra elmaradt
Gyakorlatilag teljesen használhatatlanná vált az elmúlt évek során a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tornaterme. Eső idején már vödrökkel és ládákkal sem tudja az iskola megvédeni a padlót borító parkettát, a beázott teremben pedig több helyen annyira felpúposodott a padló, hogy az már balesetveszélyes - írja az Index egy birtokába került levél alapján.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.