Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A szülők teszik rendbe a gyömrői Fekete István Általános Iskolát, miután a hivataloknak írt leveleikre érdemben semmilyen választ nem kapnak.
Az iskolában leomlott a tető, penészes volt a tornaterem, nincs elég mosdó, szűkös az ebédlő, hullik a vakolat, és több helyen beázott az épület - írja az ATV.
A szülők mellett segíti a munkákat az új polgármester is, aki azt is elmondta, hogy az önkormányzat egy helyi boltban nyitott egy bianco számlát, ahol a szülők mindent meg tudnak szerezni ami a felújításhoz kell most kell, de azzal is próbálnak segíteni, hogy megvásárolták az iskola melletti telket - derül ki a riportból.
Ez a második legnagyobb vásárlási szezon, rengeteg tanszert szereznek be a szülők
A karácsony után a július és szeptember közötti időszak a második legnagyobb vásárlási szezon, az iskolakezdés miatt ilyenkor mélyen zsebükbe kell nyúlniuk a szülőknek - derül ki a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég "Deloitte back-to-school shopping survey" című felméréséből.
Az egyik legnagyobb probléma ebben az iskolában az, ahogy az étkezést kell megoldaniuk - írják. Az étkezőben egyszerre 30 diák fér el, az iskolába viszont 460-an járnak, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy csoportnak, egy osztálynak 7 perce van arra hogy a két fogásos ebédet elfogyassza. Amíg pedig ebédelnek, addig a másik osztály kint a kis előtérben várja azt, hogy sorra kerülhessen.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.