Tévhitek a fejtetűről: járhat iskolába a fertőzött gyerek

Nem mindig szükséges otthon tartani a gyerekeket iskola helyett azért, mert fejtetűt kaptak - állapítja meg az amerikai gyermekgyógyász akadémia (AAP) új jelentése.

  • Eduline

A Pediatrics című szakfolyóirat online kiadásában hétfőn közzétett jelentés azt javasolja, hogy nagyobb mértékben vonják be a gyerekorvosokat a tetvesség kezelésébe, mert a szülők nem mindig ismerik a legjobb módszereket, és azt is nehezen döntik el, hogy mikor van valóban szükség kezelésre.

A hajtetvesség az amerikai szövetségi egészségügyi adatok szerint mintegy 12 millió gyereket érinthet minden évben az Egyesült Államokban, kezelésére évente akár 1 milliárd dollárt (220 milliárd forint) is elkölthetnek. Bár a hajtetű nem terjeszt fertőzéseket, viszketést keltő hatása közismert. A felnőtt tetű mérete nagyjából a szezámmagéval egyezik meg, ám sokszor nehéz észrevenni, mert igen gyorsan tudnak mozogni a hajas fejbőrön. Könnyebb megtalálni a serkéket, a tetű petéit, melyek leginkább a hajkorpára hasonlítanak, de azzal ellentétben a hajszál tövére tapadnak.

A mostani jelentés - amely 2002 óta az első frissítése az AAP fejtetvesség kezelésére vonatkozó irányelveinek - hangsúlyozza, hogy a korábbi megközelítés, miszerint az utolsó serke eltűnéséig otthon kellene tartani a gyerekeket, nem hasznos sem az érintettek, sem az osztálytársaik szempontjából, ezért "fel kellene hagyni vele". "Orvosilag nincs értelme, mert a serkék valóban a gyerekek hajszálára tapadnak. Úgy vélem, csak a hisztériát növeli, és feleslegesen mulasztanak a gyerekek az iskolából" - mutatott rá Barbara Frankowski a Vermonti Egyetem gyerekgyógyász professzora, a jelentés társszerzője.

A szerzők álláspontja szerint az, hogy néhány serke van a gyerek hajában, nem feltétlenül jelent teljes fertőzöttséget, ráadásul az egész osztályok vagy iskolák átvizsgálása hajtetű után sem bizonyult hatékony módszernek. Ehelyett a szülők vagy az iskolai védőnők akkor ellenőrizhetnék a gyerekeket, amikor a fejtetvek nagyobb kockázatának vannak kitéve, például azokat, akik vakarják a fejüket. A szülők időnként extrém intézkedésekbe fognak, amikor gyerekük hajtetves lesz, ám a "herkulesi" erőfeszítések nem szükségesek - tették hozzá a szerzők.

A tetvek elpusztulnak a túl meleg vagy túl hideg környezetben, ezért az ágynemű forró vizes mosása, vagy a plüssállatok néhány hétre való elzárása elegendő lehet ahhoz, hogy a tetvektől és petéiktől megszabaduljanak - szól a szerzők tanácsa. A gyerekek fejbőrének szerekkel való kezelését csak abban az esetben ajánlja a jelentés, ha fertőzöttségük valóban igazolódott. A legjobb kezelési módról az iskolai védőnők adhatnak felvilágosítást a szülőknek, de szükség esetén a gyerekorvost is be kell vonni.

Frankowski arra bíztatja a szülőket, hogy maradjanak olyan nyugodtak, amennyire csak képesek, hiszen nem a gyerekük testében van a parazita, hanem a hajában, és őrizzék meg humorérzéküket is, miközben a gyerek fejére koncentrálnak.

 

mti

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.