Menedékjogot kapott az USA-ban egy német család

A mélyen vallásos családfőnek nem engedték, hogy az öt iskoláskorú gyereke magántanuló legyen - írja mai számában a New York Times.

  • Eduline

Németország jelenleg az egyetlen olyan EU-s tagország, ahol kizárólag egészségügyi okokra hivatkozva lehet magántanulói státuszba helyezni iskoláskorú gyereket. Az állam abba már nem szólhat bele, hogy ennek milyen iskolának kell lennie, lehet magán vagy állami, vallásos vagy világi, lényeg hogy a tanrendje hivatalosan elfogadott legyen.

A mélyen vallásos Remoike házaspár azonban csupán arra hivatkozott kérelmüknél, hogy szeretnék, ha a gyerekek „más környezetben tanulnának”. Az illetékes német hivatalban ezt elutasították, mint később az oktatási minisztérium szóvivője elmondta: a szabályozás hátterében a társadalmi beilleszkedés, illetve a különböző hátterű diákok integrálásának elősegítése áll.

A család 2008-ban hagyta ott Németországot és idén januárban 26-án megkapták a politikai menedékjogot. A memphisi bíróság szerint ugyanis valós a család azon félelme, hogy hazatérésük esetén Németországban felelősségre vonhatják őket a vallásos meggyőződésük miatt.

eduline

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.