Nyilvánosak a rektori fizetések

Nyilvános a Szent István Egyetem rektorának, rektorhelyetteseinek és dékánjainak fizetése - mondta ki a Fővárosi Bíróság szerdán.

  • Eduline

Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szóbeli indoklása szerint az állami pénzből működő, közfeladatot ellátó intézmények vezetőinek közfeladatai ellátása során kapott jövedelme közérdekből nyilvános adat - mondta el a felperest képviselő Baltay Levente ügyvéd, a Társaság a Szabadságjogokért szervezet munkatársa.

Hozzátette: a pert Bodoky Tamás, az Index újságírója indította közérdekű adatok kiadása érdekében a Magyar Rektori Konferencia és az egyetem ellen. A per előzménye, hogy az újságíró 30 egyetemtől próbálta sikertelenül megtudni a rektorok jövedelmét. Az elutasító válasz a rektori konferenciától érkezett, mely szerint az az álláspontjuk, hogy ezek a fizetések nem nyilvánosak.

A felperes álláspontja ugyanakkor az volt: az adófizetőknek joguk van megtudni, hogy az állam mire költi a tőlük kapott pénzt.

A Fővárosi Bíróság csütörtökön a rektori konferencia vonatkozásában ugyan azt állapította meg, hogy nem adatkezelő, ezért ennyiben elutasította a keresetet, ám az egyetem vonatkozásában helyt adott annak, és kötelezte, hogy három évre visszamenőleg adja ki a kért adatokat.

Baltay Levente szerint a döntés precedens értékű, és ha jogerőre emelkedik, minden felsőoktatási vezető fizetése nyilvánossá válhat.

 mti

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.