A diákhitelt törlesztőket is elérte a válság

Minden diákhitelt törlesztő a minimálbér legalább hat százalékára módosíthatja havi törlesztőrészletét, amely legfeljebb két évre szóló engedményt egy 2006-os, a Diákhitel Központról szóló kormányrendelet mostani módosítása tesz lehetővé - jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter. A kérelmeket automatikusan elfogadják, a válság hatására ugyanis egész családokat, és nem pusztán egy-egy személyt érinthetnek az elbocsátások.

  • Edupress
Edupress

"A jelenlegi helyzet az egész társadalmat érintő kihívás, melynek hatására a kormány módosítja a diákhitel feltételeit. Így azok a fiatalok, akik nehéz helyzetbe kerülnek, átmeneti időszakra, mintegy két évre vonatkozóan kedvezményes módon törleszthetik hitelüket" - indokolta Kiss Péter a kormány döntését, mely a fizetési nehézségekre reagálva a Diákhitel Központról szóló, 2006-os kormányrendelet módosításával adott lehetőséget a havi törlesztési összeg csökkentésére.

Ugyan a volt hallgatók a végzésüket követő két évben a minimálbér legalább hat százalékát fizették be eddig is havonta, ezt követően azonban a két évvel korábbi fizetésük alapján számították ki a fizetendő díjat. Többen azonban a válság hatására elvesztették korábbi, jól fizető állásukat, mely így megnehezítette a magasabb bérből kiszámított törlesztő részlet fizetését. Éppen ezért nyújtott be közös törvényjavaslatot Csillag Tamás, a Diákhitel Központ vezérigazgatója és Miskolczi Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke.

Az engedményes, kétéves időszakban a minimálbér hat- kilenc százalékának megfelelő összeget kellene legalább fizetnie mindenkinek, mely lehetőség 2011. június 30-ig áll fenn a kormánydöntésnek megfelelően - mondta el a társadalompolitikai miniszter. "2009-ben több mint kétszáz olyan személyes kedvezményezés érkezett a központhoz, amelyek az új körülmények között kooperációt kezdeményeztek annak érdekében, hogy a korrekt ügyfélkapcsolatot fenntartsák a munkahelyek elvesztése ellenére is" - számolt be az előzményekről Kiss Péter, aki a központ munkájával kapcsolatos legfontosabb számadatokat is közölte. 

Eddig 175 milliárd forint értékben nyújtott hitelt a Diákhitel Központ, egy adott évfolyam esetében a hallgatók mintegy 20-25 százaléka él a hitelrendszer kínálta konstrukcióval, illetve a becslések szerint 13-14 ezer fő veszi igénybe a kedvezményes fizetési lehetőséget.Miskolczi Norbert hangsúlyozta: a kedvezményes fizetési lehetőség az emberek köztársasághoz való pozitív hozzáállását segíti, illetve a munkájukat elvesztettek számára nyújt továbbra is fizetési lehetőséget a kereskedelmi bankokkal szemben, melyek a vagyon elvételével reagálnak a hasonló esetekre.

"Az indulásunktól kezdve jó a viszonyunk a hallgatói képviselettel, melynek tagjai eddig is eljuttatták észrevételeiket hozzánk, most pedig egy konkrét javaslatot kaptunk tőlük" - számolt be Csillag Tamás a HÖOK-kal való együttműködésről. Hozzátette: jelen pillanatban több mint 107 ezer ügyfél van törlesztési időszakban, közülük 76 ezernél is több azoknak a száma, akik korábbi jövedelmük alapján törlesztenek. Több, mint 50 ezres azoknak a létszáma, akiknek törlesztőrészlete meghaladja a minimum összeget, őket érintheti ez a módosítás, mely a havonta befizetendő összeg alsó határát számszerűen 4140 forintban határozta meg. "Maga dönti el a kérelmező a fizetendő összeget a minimum felett, illetve az időtartamot is a két éven belül" - tájékoztatott Csillag Tamás. Hozzátette: lehetőség van a fel nem használt időszakok későbbi igénybe vételére. 

Nem részesülhetnek azonban a kedvezményben azok, akik jelenleg is a végzést követő kétéves, kedvezményes időszakban tartanak - mondta el az Edupress kérdésére Őri András, a Diákhitel Központ szóvivője. A központ nem kívánja vizsgálni a beérkezett kérvények okát, valamint automatikusan regisztrálják a bejelentéséket, melyeket holnaptól tehetnek meg az érintettek. A visszaigazolást követően pedig a következő hónaptól kezdve már az újonnan vállalt összeget fizethetik a hitelfelvevők. 

(

www.edupress.hu

)

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.