Tizenegy kemény tanév

Rippel Ferenc és testvére, Viktor nem hétköznapi szakmát választott. Szüleik nyomdokain járva artisták lettek. Ma már a szakma élvonalába tartoznak. Az idáig vezető útról mesélt nekünk Feri:

  • Szabó Gyöngyvér

Már gyerekkorodban bizonyos volt, hogy artista leszel?

A szüleink nagyon okosan erre felé tereltek bennünket. Sosem mondták, hogy legyünk artisták, csak meséltek arról, hogy milyen szép az ő szakmájuk – hiszen ők is ezt csinálták. Így lettünk először szertornászok, amiben nagyon jók voltunk. Suppola Zoltánnal és Csollány Szilveszterrel kezdtük együtt a tornász pályafutásunkat. Később már versenyszerűen űztük a sportot, nagyon sokat edzettünk, de az edzők tönkre tettek bennünket, így fel kellett adjuk a szertornász karriert. Ezután magától értetődő volt, hogy felvételizünk az artista iskolába, ahová felvételi után be is jutottunk. El is végeztük a 11 éves iskolát, amelynek a folyamodványa, hogy most ott tartunk, ahol, és a világranglistán az elsők között vagyunk számon tartva, mint artista előadóművészek.

Hogy zajlott az oktatás az artistaképzőben?

Tulajdonképpen mi hagyományos általános iskolába és gimnáziumba jártunk délelőtt, az artistaiskolában, pedig délután volt az oktatás. Nekünk reggel 7-től este 7-ig tartott a tanítás 10 éves korunktól fogva. Az artistaképzőben összetett oktatás zajlott, amely nagyon nehéz volt. 4 felkészítő év után, ahol minden alap dolgot megtanítottak, szakosítottak bennünket. A 4 év alatt feltérképezték, hogy melyikünk miből jó, és meghatározták, hogy kiből lesz zsonglőr, kiből légtornász és így tovább. Mi a Viktorral együtt kezdtünk akrobatikázni. Akkor még más volt Magyarországon az államforma, és a helyzet mindenféle szempontból, ezért egy évre el kellett mennünk a Szovjetunióba, majd Bulgáriába és szépen végig kellett járnunk a szamárlétrát. Így indult a karrierünk, amely a mai napig is tart. Saját magunk menedzselésével értük el az összes sikerünket.

Jó tanuló voltál?

Közepes. Legfőképpen azért, mert az artista iskola nagyon sok időnket elvette, a tanulásra nem sok maradt. Mindig annyit készültünk, amennyit tudtunk. Szerencsére ezt elfogadták a tanáraink az iskolában, hiszen az artista valójában egy művész, ezért kicsit másképpen nevelhető, hozzánk is másképp álltak. Sokszor odaszóltak az artistaképzőből a suliba, hogy fellépésünk volt, ne legyenek velünk túl szigorúak, és így is volt.

Mi az, amit nagyon utáltál?

Mivel nagyon aktív gyerek voltam, a humán tanórákat nem tudtam végig ülni, viszont minden tornával, mozgással kapcsolatos dolog vonzott. A fizika és a kémia nagyon érdekelt, a többi kicsit untatott, de azért az általános tudásunkat nagyrészt ezeken az órákon szedtük össze. Manapság nagyon sokszor előfordul, hogy olyan rendezvényekre hívnak meg bennünket, ahol miniszterekkel, nagykövetekkel találkozunk, ott pedig szinte minden témához hozzá kell tudni szólni értelmesen, hiszen ilyenkor nem csak magunkat, de Magyarországot is képviseljük. Az iskola ebben sokat segített nekünk, és már bánjuk, hogy akkor nem mindenre figyeltünk oda.

Tervezed, hogy tanulsz még valamit?

Folyamatosan tanulunk, éppen most tettünk le egy tengeri hajóskapitányi vizsgát, amelyre 5 hónap elméleti felkészülés után került sor. Nyelviskolába is járunk, mert ugyan jól beszélünk angolul és németül, de papírunk nincs róla. A papírra azért van szükség, mert hamarosan beiratkoznunk a Testnevelési Főiskolára, hogy tanárok lehessünk, majd ha létrehozzuk a saját akadémiánkat. Így hát nagyon sok tanulás van még előttünk.

Ezek szerint te bátorítanád a fiatalokat, hogy válasszák a te szakmádat…

Hogyne, bár nem feltétlenül az én szakmám a legérdekesebb, hanem maga az előadó művészet. Minden, ami színpaddal kapcsolatos, az érdekes és izgalmas. Én arra buzdítok mindenkit, hogy szeresse a mozgást, és a sportot, és ne csak szeresse, hanem csinálja is, és mindenképp kerüljön kapcsolatba valamilyen szinten a színpaddal, hiszen annál nincs szebb dolog a világon, amikor a közönség megtapsolja az embert. Egy előadóművésznek ez az igazi jutalom.
Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógus sok mindenre jó, ezért minden rá is marad”

„A magyar tanárok kevesebbet dolgoznak, mint a németek.” „Kevesebb gyerek jut egy pedagógusra, mint Nyugat-Európában.” „A minőségbiztosítás a szakmai színvonalat szolgálja.” Az elmúlt másfél évtizedben a magyar oktatáspolitikát kísérő kormányzati kommunikáció visszatérően ilyen állításokra épült. A mondatok mögött valóban vannak statisztikák, összehasonlítások és mérhető mutatók. A probléma inkább az, hogy ezek önmagukban nagyon keveset mondanak el arról, hogyan működik valójában egy iskola, és milyen terhek nehezednek ma a pedagógusokra.

A Rubovszky Rita által korábban vezetett iskolát ért bántalmazási vádakra reagált a fenntartó: „Ajtónk nyitva áll azok előtt, akiket sérelem ért”

Közleményben reagált a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontot ért vádakra a fenntartó Boldogasszony Iskolanővérek magyar tartományának főnöknője. Lobmayer M. Judit azt írta, hogy nyitottak a párbeszédre azokkal a volt diákokkal, akik sérelmekről és bántalmazó iskolai légkörről számoltak be az elmúlt hetekben.

Szó sem volt a mindennapos testnevelés megszüntetéséről – Lannert Judit szerint a jelenlegi rendszert kell átgondolni

Sok iskolában folyosón, udvaron vagy akár tanteremben tartják a testnevelésórákat, gyakran megfelelő infrastruktúra és átöltözési lehetőség nélkül – erről is beszélt Lannert Judit az Országgyűlés keddi ülésén. A miniszter szerint nem a mindennapos testnevelés megszüntetéséről van szó, hanem arról, hogy a jelenlegi rendszert át kell gondolni.