Milyen volt az idei filmszemle?
Idén nagyon kevés filmet láttam, mivel jelenleg színházban rendezek, és folyamatosan azzal foglalkozom. 5-6 filmet tudtam csak megnézni. Sok fiatal filmes volt, ennek örültem, de az összkép nem volt túl eredeti. Én egy TV filmmel vettem részt a versenyben, amelyet Spiró György Koccanás című művéből készítettem az MTV felkérésére. Rendezői díjat kaptam, nem várt jó fogadtatása volt a filmnek, pótvetítéseket kellet kiírni a nagy érdeklődés miatt, meghívták külföldi fesztiválokra.

Te hogyan lettél filmrendező?
Fotósnak tanultam, aztán elkezdtem videoklipeket és dokumentumfilmeket forgatni. Sokat tudok a filmtörténetről, abból írtam a szakdolgozatomat, mielőtt felvételiztem a Filmművészeti rendező szakára, ahová elsőre felvettek. Tehát viszonylag hagyományos módon indult a pályám.

Mire tanított meg leginkább a főiskola?
Tanultunk például színészvezetést. Olyan tanáraink voltak, mint Szabó István, Gothár Péter, Herskó János, az osztályfőnök Simó Sándor volt. Ők sokat tanítottak nekünk magáról az emberről, az emberi viselkedésről. Arról, hogy képesek legyünk mi is beleélni magunk a másik ember gondolataiba, érzéseibe. Aztán megtanultuk mi magunk megírni a forgatókönyveinket, ezáltal kaptunk egy történetmesélési eszközrendszert. A legfontosabb az a mondat volt Simótól, hogy „Azért élsz, hogy elmeséld!” Tehát hogy tudd elmesélni a történetedet olyan színvonalon, olyan képekkel, olyan színészekkel, hogy azt érdemes is legyen másoknak megmutatni. Megértettem, hogyan épül fel a hazai filmszakma. Ez azért fontos, mert meg kellett tanulnunk, hogy egy filmes ember honnan kapja a munkát, hogy zajlik az élet ebben a körben. A Főiskola ebben nagyon erős, bevezet a filmes struktúrába.

Mitől lesz valaki jó filmrendező?
Nagyon sokféle jó filmrendező van, de az biztos, hogy hinni kell benne, hogy az ember jót csinál, és akkor talán egyszer sikerülni fog.

Mennyire fontos a szakmádban, hogy folyamatosan képezd magad?
Tanítok az egyetemen, abból tanulok a legtöbbet. A mai huszonévesek gondolkodásmódja a leginkább inspiráló számomra. Nekik kell összefoglalnom a lehető legegyszerűbben a szakma alapjait, és ezáltal magam is rákényszerítem, hogy rendszerezzek, analizáljak. Mondhatni újra strukturálom a tudásomat.

Változott a képzés, mióta te végeztél a főiskolán?
Nagyon is. A számítógép elterjedése és a technika fejlődése nagyon erőteljes változást hozott ahhoz képest, ahogy akár még 10-15 évvel ezelőtt, hogy működött a filmes képzés. Ma már teljesen általános, hogy a diákok a feladataikat, munkáikat e-mailben küldik el a tanárnak. A mi időnkben ez még nem létezett. Ma már mindenkinek van laptopja és minden osztályban van számítógép és LCD monitor. Ma már mindenki tud számítógéppel vágni, hangot és képet szerkeszteni, nekünk ez csak az egyetem végén volt magától értetődő. Ma már evidens, hogy mindenkinek van kamerája, nekünk ahhoz, hogy egy kamerához juthassunk 12 papírt kellett kitöltenünk és egy hetet várni. Most már nagyon másként működnek a dolgok. Ha azt mondom a hallgatóknak, hogy készítsenek egy filmet, akkor már másnap hozzák.

Szülőként mit gondolsz, mennyire fogod befolyásolni a gyermekeid pályaválasztását?
Nyilván befolyásolni fogom a létezésemmel, a kapcsolataimmal, az érdeklődésemmel és az ízlésemmel, de majd nyílván véletleneken fog múlni, így nem tudom megítélni, hogy mennyi részem lesz benne. Természetesen adok majd tanácsot a gyereknek, amikor megkérdezi, hogy operaénekes legyen-e vagy sebészorvos. Azt fogom mondani neki, hogy mindkettő nagyon szép szakma, de még néhány hetet gondolkozz, mielőtt végleg eldöntöd! Ez még szerencsére odébb van, hiszen a gyerekeim 10, 8 és 2 évesek.

Min dolgozol most?
Most fejeztem be a Spiró filmet, márciusban még televízióra igazítom, mert az áprilisi TV bemutatóra készülünk. Ezzel párhuzamosan a Radnóti Színházban rendezem az Apacsok című Bereményi drámát, március közepén lesz a premier, ősbemutató.