Az ÖkoRet szakmai munkáját ismertették a veszprémi konferencián

A Pannon Egyetem Regionális Egyetemi Tudásközpont ÖkoRet szervezeti egysége a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Veszprém Megyei Szervezetével együttműködve szakmai témáinak ismertetésére konferenciát rendezett szeptember 25-én Veszprémben.

  • Edupress

A konferencia résztvevőit Marton Gyula egyetemi tanár, az ÖkoRet projekt szakmai vezetője köszöntötte elsőként. Elmondta, hogy a több mint egy éve működő, a környezetvédelem és az élhető környezet területére fókuszáló egyetemi tudásközpont amerikai mintára, az Európai Uniós elvárásoknak megfelelően alakult. A központ létrehozásában az a célkitűzés vezérelte a Pannon Egyetemet, hogy meghatározza a Közép-Dunántúli Régió gazdasági, műszaki, tudományos, társadalmi, politikai fejlődésének irányait, lehetőségeit, sőt hatása a határokon túl is érvényesüljön a környezetvédelem területén. A szervezet célja, hogy az adott régió fejlesztéséhez tudáskoncentrációt hozzon létre, aminek legjobb helye az egyetem. Stratégiai cél a tudásbázis minőségi fejlesztésén túl, az itt megszülető tudományos eredmények gazdasági hasznosítása a tudományos és gazdasági szféra együttműködésével.

Ezt követően a felsőoktatási helyzetben bekövetkezett változásokról beszélt. Bemutatta a klasszikus egyetemi-ipari relációkat, melyek régen jól definiált képet adtak, mára azonban a kollaboráció, projektszellemű munka jellemzi az egyetemek és az ipar kapcsolatát. Elmondta, hogy ezért jött létre az ÖkoRetet bemutató konferencia, amelynek célja volt, hogy sokirányú tevékenységéből adjon ízelítőt.Marton Gyula beszélt továbbá a közelmúltban alakult spin-off cégről, amely a központhoz kapcsolódik, és amely a Regionális Zöld Klaszter menedzsment szervezete, önálló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, egyben a Pannon Egyetem első veszprémi alapítású ilyen cége, így az első Közép-Dunántúli Egyetemi spin-off cég.

Ezt követően bemutatta a konferencia levezető elnökét, Kaleta Máriát, a Progresszió Mérnöki Iroda főmérnökét. A levezető elnök az összefogásban rejlő erőkről beszélt, továbbá központi szerepet szánt előadásában annak, hogy az egyetem felhalmozott tudásanyagát hogyan adja ki a hétköznapi életbe. Bizalmát fejezte ki, hogy az indító konferencia után kialakulhat az a közösség, mely a fejlődést segíti.

Ezt követően az előadások és konzultációk három fő témát dolgoztak fel. Szó volt a környezetbiztonsági információs rendszerről, a monitoringról, előadást hallhattak a résztvevők a szennyvíztisztító szakértői rendszerről, valamint a környezettudatos tervezési eljárásokról.

(

www.edupress.hu

)

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.