Kutatók Éjszakája Szegeden is

Ismét kinyílnak az egyetemek és laboratóriumok kapui szeptember 26-án, hogy a Kutatók Éjszakája elnevezésű európai rendezvénysorozat keretében a magyar nagyközönség is betekintést nyerhessen a tudomány misztikus világába. Szegeden este 6 órától éjfélig számos helyszínen több mint 40 érdekes, színes program - kísérletek, bemutatók, előadások, vetélkedők - várja az érdeklődőket.

  • Edupress
Az európai rendezvénysorozat - amelybe Magyarország idén harmadszor kapcsolódott be - célja, hogy megismertesse a hétköznapi emberekkel a tudomány világát, és ezáltal vonzóvá tegye a kutatói életpályát a felnövekvő generáció számára. Soprontól Debrecenig látványos kísérletek és mutatványok sorakoznak fel az észbontó” éjszaka során: 16 város és egyetem több száz programja ingyenesen várja 26-án délutántól kezdve a látogatókat.A program itt olvasható.

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.