szerző:
Edupress

Magyar innováció diadalmaskodott a kaliforniai San Josében az emberiség jövőjét leghatékonyabban szolgáló technológiai megoldások világversenyén. A Tech Museum of Innovation bejelentése szerint Rátai Dániel feltaláló veheti át a 3D for All Kft. nevében november 12-én az innovációs Oscarnak számító Tech Awards díjat, amellyel a rangos személyiségekből álló zsűri a magyar Leonar3Do-projekt érdemeit ismerte el. A több napon át tartó ünnepségsorozatot és a díjátadó gálát a Szilícium-völgy központjában, San Joséban rendezték meg.


Az ezredforduló óta létező Tech Awards világprogram keretében a zsűri olyan szervezeteket és magánszemélyeket jutalmaz, melyek, illetve akik az emberiség javát szolgáló új megoldások letéteményesei. A jelöltek öt kategóriában - oktatás, egészségügy, esélyegyenlőség, környezetvédelem, gazdasági fejlődés - mutatkoznak be, és kategóriánként öt-öt győztes veheti át a díjat a több mint 1500 fős illusztris publikum előtt.

A Leonar3Do az oktatás kategóriában érdemelte ki a "best of the best" címet, kidomborítva azt a képességét, hogy segítségével a pedagógusok képessé válnak olyan összefüggéseket megértetni tanítványaikkal, melyeket képtelenség szavakkal leírni vagy krétával felrajzolni.A díjakat a Santa Clara University szervezésében a világ minden tájáról érkező elismert oktatási és kutatóintézeti vezetők, valamint az üzleti és közszféra neves szakemberei ítélik oda. Döntése során a testület azt mérlegeli, hogy a jelöltek mennyiben kínálnak megoldást a világ kiemelt problémáira, mennyire szolgálhatják az emberiség fejlődését.

A Leonar3Dót fejlesztő 3D for All Kft.-t. 58 ország 329 jelöltje közül választották ki a győztesek körébe. "Azzal mindig is tisztában voltunk, hogy univerzális képességei folytán a Leonar3Do számos területen forradalmasíthatja kultúránkat, de hogy az oktatás már ilyen hamar felfedezi magának, az egyszerűen fantasztikus! Külön jó érzés tudni, hogy a döntés, amellyel a Tech Awards grémiuma a világunkat élhetőbbé tevő megoldások közül a legmeghatározóbbak közé sorolta a fejlesztésünket, nem csupán a csapatunknak, hanem az egész országunknak szóló elismerés.

Ha 2005-ben, amikor hat első díjjal megrakodva hazaérkeztem az arizonai Intel-ISEF-döntőről, nem karolja fel az ország egy emberként a Leonar3Do ügyét, és ha nem jutunk hathatós állami támogatáshoz az NKTH által, akkor most nem létezne 3D for All Kft. sem" - mondta Rátai Dániel feltaláló, a cég fiatal tulajdonosa és általános fejlesztésvezetője, aki egyébként az elmúlt egy év alatt összesen öt újabb, szabadalmaztatásra benyújtott megoldással tökéletesítette az alapverziót.

Rátai János, a Leonar3Dót fejlesztő 3D for All Kft. ügyvezető igazgatója szerint a győzelem annak köszönhető, hogy "a zsűri felismerte, a virtuális valóság birtokba vétele az osztálytermekben forradalmi jelentőséggel bír." Majd hozzátette: "Ennek hála, új lendületet vehet a Leonar3Do oktatási környezetbe illesztése, a megfelelő módszertan, az egyes tantárgyak számára kidolgozandó tananyag, illetve a szükséges digitális tartalom kialakításával. A Kodály-módszer már bizonyította a múlt században, hogy a világ az edukáció területén is vevő az igazán átütő erejű megoldásokra. Most úgy látszik, eljött az ideje, hogy szűkebb-tágabb környezetünket ismét megajándékozzuk valamivel." A magyar csapat a Los Angeles-i Siggraph-ra, a világ legnagyobb 3D-grafikai és animációs rendezvényére való készülődés közepette értesült arról, hogy olyan elismerésben részesült, amelyet eddig egyetlen hazai innovációnak sem sikerült elérnie.

(www.edupress.hu)