A Kodolányi János Főiskola több oktatójának munkáját jutalmazta elismerésével Székesfehérvár önkormányzata augusztus 20. tiszteletére: Lukács László Deák Dénes-díjat kapott, míg dr. Bakonyi Kovács István és dr. Szele Bálint Lánczos-Szekfű ösztöndíjban részesült.
Az Ünnepi közgyűlést megelőzően adták át a Lánczos-Szekfű ösztöndíjakat a székesfehérvári Városházán, melynek keretein belül az oktatás, a tudomány, a művészet és a társadalompolitika területén osztották ki az elismeréseket és anyagi támogatásokat. Dr. Bakonyi Kovács István, a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék főiskolai tanára nem először részesült az elismerésben, melyet minden alkalommal könyvkiadási céllal pályázott meg és nyert el. "Az ösztöndíj mindig nagy segítséget jelent kiadványaim megvalósításához, legutóbb a Balassi Kiadó számára írtam meg a Székesfehérváron élt Takács Imre költői és írói életművéről kismonográfiámat.
" Az idei Lánczos-Szekfű ösztöndíjra a Nap-lom 2. című kötettel pályázott, mely a fehérvári krónika történéseit követi nyomon 2001 és 2005 között. A most készülő kiadványt épp úgy a Prohászka Kiadó fogja gondozni, mint "elődjét", amelyben az 1996 és 2000 közötti fehérvári eseményeket követte nyomon a napló műfajában Bakonyi István.Dr. Szele Bálint, az Európai Integrációs Kutató és Fejlesztő Intézet tudományos főmunkatársa is Lánczos-Szekfű ösztöndíjat vehetett át a közeljövőben megvalósuló interjúkötetének támogatására, melyben tíz kortárs Shakespeare-fordítóval közöl beszélgetést. A szerző szerint a kötet a magyar irodalomtudományban egyedülálló, hiánypótló mű lehet, ugyanis a magyar kiadványok nem bővelkednek a fordítók írásos megjegyzéseiben, ezért munkájuk háttere, az őket befolyásoló tényezők sokszor rendkívül nehezen felderíthetőek. Szele Bálint kötetének elkészítésekor felkeresett minden ma is élő magyar Shakespeare-fordítót és végigkérdezte őket a magyar Shakespeare-fordítás történetéről, elődeikről, a fordítás indítékairól és kontextusáról, a fordítás folyamatáról, a nyelvi, filológiai és kulturális közvetítés mikéntjéről. "A pályázat elnyerése nagy megtiszteltetés számomra, hiszen a kuratórium közel félszáz pályázó közül választotta ki az én munkámat.
"Az Ünnepi közgyűlésen Warvasovszky Tihamér polgármestertől Székesfehérvár magas szintű néprajz kutatásáért vehette át a Deák Dénes díjat dr. habil. Lukács László, a Társadalomtudományi Tanszék egyetemi tanára. Lukács László a Freiburgi nyári egyetemen értesült róla, hogy Székesfehérvár emlékeinek feltárásában végzett munkásságát elismerik, melynek során többek között a Felsővárost és a Palotavárosi skanzent vizsgálta meg. "Váratlanul ért, de rendkívüli örömmel tölt el az elismerés, melyben a Tisztes ipar emlékei című kiállítás összealításában nyújtott érdemeimet is megbecsülték. A kiállításhoz kapcsolódó, az iparosok hagyományaival foglalkozó könyvem pedig tavaly decemberben jelent meg."
(
www.edupress.hu)