Tehetséges fiatalokat keres a Mol

A Mol a tehetséges egyetemisták számára idén is meghirdette a freshhh2008 programot, hogy egy nemzetközi vetélkedő keretein belül választhassa ki szakmai utánpótlását. A május 7-én, Budapesten megrendezett döntőn 29 ország 273 háromfős csapata vett részt, a legjobban pedig a Miskolci Egyetem Black Gold nevű csapata szerepelt.

  • Edupress
A magyarok mellett elsősorban azon országok diákjai nevezhettek a megmérettetésre, melyekben a cég érdekeltségei vannak, így Szlovákiából, Pakisztánból, Horvátországból, Romániából, Csehországból, Spanyolországból, Hollandiából, Norvégiából, Svédországból, Vietnamból, Szingapúrból, Azerbajdzsánból, Lettországból, Litvániából érkeztek be jelentkezések.

A hallgatók kétharmada mérnöki területeken, illetve a geotudományok világát érintő szakokon tanul, a többiek pedig gazdasági képzéseken vesznek részt. A többfordulós, angol nyelvű vetélkedőn a műszaki területen belül olaj- és gázipari témákban, illetve a kutatás-termelés kérdéskörét érintő feladatok teljesítése során kellett bizonyítaniuk a fiataloknak szaktudásukat.

Emellett zajlott párhuzamosan egy online forduló is, melyen egy finomító-logisztikai-értékesítési-petrolkémiai vállalatot kellett modellezni és szakmai döntéseket hozni, miközben a piaci igényeket és minőségi előírásokat is figyelembe kellett venniük a versenyzőknek. "A tavalyi nyertesek közül jó páran már nálunk dolgoznak" - mondta el a Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója, aki a verseny segítségével a legkiválóbb pályakezdők kiválasztásával igyekszik biztosítani a Mol csoport szakember-utánpótlását. A helyezettek között összesen húszezer eurót oszt szét a cég, amely mellett a döntőbe jutott tíz csapat végzős hallgatói állásajánlatot, az alsóbb évfolyamok diákjai pedig gyakorlati lehetőséget, vagy ösztöndíjat kapnak.

(Forrás: mfor.hu, stop.hu)

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.