A nemzetközi tanulmányok szak népszerűnek bizonyult az elmúlt években. Az európai integrációval, az egyre bővülő nemzetközi együttműködéssel és az EU pályázatok bővülésével vélhetően lesz is szükség a nemzetközi diplomáciában jártas szakemberekre. Ebben a szakmában viszont elengedhetetlen két tárgyalóképes szintű idegennyelv-ismeret - hívja fel a figyelmet szakismertetőjében az áprilisi Felvi Magazin.
A korábban nemzetközi tanulmányok és nemzetközi kapcsolatok néven elterjedt szakot a bolognai rendszerben nemzetközi tanulmányok alapszakként hirdetik meg, ami az intézmények többségében a társadalomtudományi vagy bölcsészettudományi karhoz tartozik, de a szegedi egyetemen például a jogi kar képzései között hirdették meg. A nemzetközi tanulmányok alapszak az Európai Unió, a nemzetközi rendszerek és Magyarország nemzetközi környezetének szakértőit képzi.
Képző intézmények és felvételi követelmények
A felvételi követelménye egy valamely világnyelvből tett legalább középfokú érettségi, valamint egy másik magyar, matematika, történelem, vagy társadalomismeret tárgyból tett érettségi vizsga. A bekerülés nem egyszerű, a tavalyi (2007-es) ponthatárokból látszott, hogy népszerű a szak, a Budapesti Corvinus Egyetemen a maximális 144 pontból 141-et kellett elérni a sikeres felvételhez. A nagy jelentkezői létszámnak örvendő szakot 11 intézmény kínálja képzési palettáján szerte az országban, Budapesten kívül lehet tanulni Győrben, Veszprémben, Sopronban, Nyíregyházán, Egerben, Piliscsabán, Szegeden és Székesfehérváron.
Hangsúlyban a jogi, diplomáciai ismeretek
A szakon a tanulmányok hat féléven át tartanak, 180 kreditet kell megszerezni a diplomához. Ebből 40-50 kreditet érnek a társadalomtudományi alapismeretek - így például a politológia, a szociológia, a történelem, a jog és a közgazdaságtan. További 20-30 kreditet kell szerezni készségfejlesztő tárgyakból. Ilyen lehet például a kommunikáció, az idegen nyelv, az informatika, amelyek a későbbi elhelyezkedésnél fontos tényezők lesznek.
A tanulmányok mintegy felét a szakmai törzsanyag alkotja (85-105 kredit). Ebben helyet kap a nemzetközi gazdaság, a jog, a politika, a gazdaságföldrajz, a diplomáciatörténet, a regionális és civilizációs tanulmányok, valamint az európai integráció (integrációtörténet, uniós jog, intézményrendszer, döntéshozatal). A diploma megszerzéséhez teljesíteni kell legalább négyhetes szakmai gyakorlatot, és két, legalább középfokú C típusú vagy azzal egyenértékű általános és szakmai nyelvvizsgát. Mivel a későbbi munkában is kulcsszerepet kap a nemzetközi kommunikáció, ezért a nyelvismeret szintje sok esetben a munkaszerzésről is dönt. Éppen ezért a tanulmányok alatt különös hangsúlyt kell fordítani ennek fejlesztésére.
Elhelyezkedési lehetőségek
Az elhelyezkedési lehetőségek főleg a kormányzati, önkormányzati, nonprofit szektorhoz kötődnek, de a versenyszférában sem esélytelen a munkavállalás. Az EU támogatások lehívása, az uniós pénzekre való pályázás, a nyertes projektek menedzselése ugyanis sok ezer vállalkozást érint, amelyek angolul, németül vagy franciául jól kommunikáló, a nemzetközi intézményrendszert ismerő, pályázatot jól megírni tudó fiatal szakemberre feltétlenül igényt tartanak. Nemzetközi tanulmányok mesterképzésben tovább lehet képezni a diplomáciai ismereteket.
(
www.edupress.hu)