szerző:
Eduline

A munkavállalók leggyakrabban használt marketingeszköze az önéletrajz. Éppen ezért nem mindegy, hogyan állítod össze, mit írsz bele, és mit nem. Az alábbi praktikák segíthetnek ebben.

A forma

Ügyelj arra, hogy formailag áttekinthető legyen az önéletrajzod. Az első benyomás itt is számít: az esztétikus, ízléses megjelenés javítja a tartalom megítélését is. Az az igazi, ha olyan, mint egy hegy: a tetején van a lényeg, vagyis rögtön kiderül, hogy ki vagy és mit akarsz. Ha jó nevű cégnél dolgoztál, azt érdemes hangsúlyozni, ha viszont egy ismeretlen kisvállalkozásnál, jobb, ha a beosztásodat emeled ki (például titkárságvezető voltál). Add meg, milyen feladataid voltak és milyen eredményeket értél el. Sokkal informatívabb az a megfogalmazás, hogy „egy tízezer fős vállalat HR-feladatait intéztem másodmagammal”, mint az, hogy „HR-asszisztens voltam”.

Csakis a színtiszta igazat!

A saját „termékismertetődet” úgy kell elkészíteni, hogy a lehető legjobb színben tüntessen fel – anélkül, hogy túlságosan eltávolodnál a valóságtól. Kitalált munkahellyel vagy pozícióval hamar le lehet bukni. Csak olyat írj, amit később meg tudsz védeni. De a túlzott szerénység is ronthatja az esélyeidet, mivel mindenki a legjobb oldalát igyekszik mutatni. Tartsd szem előtt, hogy a munkáltató az elért eredményeidet keresi, hiszen ha valamit sikeresen meg tudtál oldani máshol, akkor valószínűleg nála is meg fogod oldani a hasonló feladatokat.

Az önéletrajz nem regény

Az önéletrajzod lehetőleg ne legyen több két oldalnál, ha pályakezdő vagy, akkor egynél. Csak az odavágó, valóban lényeges dolgokat írd bele, nem kell életed minden fontos eseményét felsorolnod. Fontos, hogy fejlécben tüntesd fel nevedet és elérhetőségedet. Ha itt vannak a személyes adataid, hamar megtalálják őket.

A fotó

Sokaknak dilemma, hogy csatoljanak-e fotót az önéletrajzukhoz. Ha kérik, akkor feltétlenül. Ha nem, akkor is érdemes, a kutatások szerint ugyanis az emberek először a képre néznek. Ez nem okmány: olyan profi portréfotót mellékelj, amelyik a legelőnyösebben és az adott munkakörhöz illően ábrázol.

A motivációs vagy kísérőlevél

Amikor önéletrajzot küldesz, mindig mellékelj hozzá kísérőlevelet. A kísérőlevél segít az önéletrajz célba juttatásában, kiegészíti azt.

E-mailben vagy futárral?

Manapság inkább e-mailben érdemes elküldeni az önéletrajzot. Vannak olyan cégek is, ahol egyenesen a vállalati szerverre lehet feltölteni a jelentkezést. Ennek ellenére a nyomtatott betűnek még mindig megvan a varázsa, könnyebb is olvasni. Ha tudod, az elektronikus jelentkezés mellett juttasd el önéletrajzodat kinyomtatva, levélben is a munkáltatóhoz (kivéve, ha kifejezetten azt kérik, hogy ne tedd). Jó minőségű papíron küldd, hozzá illő borítékkal.

[[ Oldaltörés: Hogyan készüljön a CV? ]]


Hogyan készítsd el az önéletrajzodat?

1. Kezdd azzal, hogy összefoglalod a teljes élettörténetedet magadnak – magadról. Írd össze az összes munkát, feladatot, projektet, amit életedben csináltál.

2. Minden munkakörhöz (projekthez, diákszervezeti vagy nyári munkához) keresd meg azokat az eredményeket, amelyeket elértél. Ha lehet, számszerűsítsd, adj meg viszonyítási alapot.

3. Készíts egy „mester-önéletrajzot”, amiben időben visszafelé haladva mindent felsorolsz, legyen az a legkisebb projekt is. Írd be az összes iskolát, amit elvégeztél, munkahelyet, tanfolyamot, publikációt, szaktudást, programnyelvet, nyelvtudást. Rendezd ezeket önéletrajz formátumba, hogy ha szükség lesz rá, akkor csak igazítani kelljen az elrendezésen.

4. Kérj meg legalább két embert, hogy mind tartalmilag, mind a helyesírás és a megfogalmazás szempontjából nézzék át és javítsák ki önéletrajzodat.

5. Tartsd „mester-önéletrajzodat” naprakészen, hogy bármikor el tudd küldeni, ha kérik.


Gerlei Béla, vezető karrier-tanácsadó
karrierintezet.hu

(Forrás: hvg.hu)