A fiatalok társadalmi szerepvállalásának élénkítését tűzte ki célul az Európai Unió, mivel a munkaerőhiány ellenére is számos nehézséggel küzdenek a diákok a munkavállalás terén.
Az Európai Bizottság egy elemzése szerint a közösségnek nagyobb figyelmet kell fordítania a fiatalok oktatására, egészségügyi ellátására, valamint több odafigyeléssel, átfogó programok indításával kellene könnyebbé tenni a diákok számára az iskola és a munkahely közötti átmenetet. A fiatalokat ösztönözni kell arra, hogy már tanulmányaik során több feladatot vállaljanak a társadalom életében, az európai ifjúság ugyanis nehezen találja meg helyét a munka világában; több és összetettebb problémával kell szembenéznie, mint régen szüleinek.
A legtöbb munkahely széles látókört, szerteágazó ismereteket követel meg a jelentkezőktől, az álláslehetőségek fele pedig csak felsőfokú végzettség birtokában tölthető be. Az unió számos tagállamában minden harmadik fiatal az iskola elvégzését követő egy évben munkanélküliként él, hiányoznak ugyanis azok a nem szakmai, hanem egyéb kompetenciáik, melyek a munkavállaláshoz elengedhetetlenek lennének.
Ján Figel, az EU oktatásért, képzésért, kultúráért és ifjúságért felelős biztosa szerint meg kell teremteni azt az oktatási környezetet, ahol a diákok továbbfejleszthetik készségeiket, melynek birtokában érezhetik: helyük van a társadalomban. A megoldást azonban nem szabad egyoldalúan keresni, hiszen több szakterület, így például az oktatás, az egészségügy, a vállalkozáspolitika, a kultúra, a sport bevonása egyaránt szükséges a megfelelő stratégia kidolgozásához. A bizottság a változás érdekében a családokat, a nem-kormányzati szervezeteket, tanárokat és munkaadókat is segítségül hívja, illetve az átmenet megkönnyítése érdekében az önkéntes munka végzését is jó megoldásnak találja az uniós biztos.
A változás azért is sürgető, mert a közösség országaiban rohamosan nő a nyugdíjasok száma, így a szociális háló felelősei a társadalom egyéb rétegei lesznek. A rendszert azonban nehéz fenntartani az elöregedő Európában, ha a munkaerőhiány ellenére is nagyon magas a munkanélküliség a fiatalok körében (az európai 15-24 évesek között 4,6 millió).
(Forrás: Mobilitás)
(
www.edupress.hu)