Idén folytatódik a Széchenyi-projekt Szombathelyen

Idén lesz kétszáz éve, hogy Széchenyi István megszerezte filozófiai képesítését az akkor még alig háromezer lelkes Szombathely líceumában. A jeles évforduló tiszteletére másfél éves programsorozatot szerveztek Szombathelyre. A Széchenyi-projektet az Irodalomtörténeti Tanszék, a Berzsenyi Dániel Könyvtár és a Savaria University Press Alapítvány szervezi.

  • Edupress
A tavaly nyár elején 24 órás felolvasással kezdődött kezdeményezés, tavasszal 48 órás felolvasással folytatódik, ősszel pedig háromnapos nemzetközi konferenciával zárul. A magyar szakos főiskolások részvételével zajló eseménysorozat hipotézisének lényege a játékos, ám mégis komolyan veendő kijelentés, hogy "Itt kezdődött a reformkor!".

A kutatás célja annak a feltételezésnek a bebizonyítása, miszerint a múltban fontos és nagyhatású kezdeményezések indultak erről a vidékről, gondolva a Széchenyi fellépésére és vele az ország felemelkedését hozó reformkorra, vagy a huszadik század első évtizedeiben az irodalmi modernség kezdeteire. A koncepció és a főiskolások részvétele a pedagógusok és maga a szakma fontosságára is felhívja a figyelmet. Minden nagy ember mögött ott állnak a pedagógusok, akiknek eképpen elévülhetetlen érdemeik vannak a történelem- és kultúraformáló eszmék kialakulásában.

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.