Az erről szóló rendelkezés emelkedett hangnemű megfogalmazása szerint ezzel kívánják előmozdítani, hogy az európai polgárok, illetve az uniós országok lakosai "olyan tudásra tegyenek szert, ami képessé teszi őket arra, hogy eligazodjanak az egyre nyitottabb és egyre összetettebb környezetben". Egyúttal tudatosítani akarják mindenkiben az európai közügyek intézésében való tevékeny civil részvétel fontosságát, és azt, hogy e részvételnek "a világ iránti nyitottságon, a kulturális sokféleség tiszteletben tartásán, egyúttal pedig a közös értékeken kell nyugodnia".
A gyakorlatban az unió részéről mindez tízmillió eurót jelent, amelyből mind az európai szervezésű rendezvényeket - nagyobb fesztiválokat, sporteseményeket -, mind pedig az "erős európai dimenziójú" nemzeti rendezvényeket finanszírozzák. Az EYID-eseménysorozat megnyitója január 7-én lesz az EU soros elnökségét elsejétől ellátó Szlovénia fővárosában, Ljubljanában. Két uniós biztos - Ján Figel és Jánez Potocnik - jelenlétében tudósok, írók, művészek és újságírók vitatják meg a multikulturális Európa támasztotta kihívásokat.
Európa kulturális sokszínűsége két síkon is értelmezhető folyamat. Az egyik, hogy az unió keleti bővítésével olyan országok is bekerültek az "európai klubba", amelyek kulturális hagyományai sokban eltérnek a nyugat-európai hagyományoktól. A másik sík, hogy egész Európába folyamatosan áramlanak a nem európai országokból érkezettek, és már olyan tömeget képviselnek, hogy nem lehet őket egyszerűen teljes alkalmazkodásra kényszeríthető "vendégmunkásnak" minősíteni, hanem - különösen a nyugat-európai nagyvárosokban - meg kell találni velük a modus vivendit, el kell fogadni, hogy ezek az emberek saját identitásukat többé-kevésbé meg akarják őrizni, miközben alkalmazkodnak is a befogadó közeghez.
Európa aligha lesz valaha is olyan "olvasztótégely", mint az Egyesült Államok. Az Amerikába bevándorlók kizárólag azt tartották - és jórészt tartják ma is - fő feladatuknak, hogy elsajátítsák az amerikai kultúrát, életstílust, felfogást, hogy "jó amerikaivá" váljanak. Ezen ugyan az utóbbi évtizedekben némi rést ütött a hatalmas tömegű spanyolajkú bevándorló öntörvényűsége, de még mindig az dominál, hogy aki odaköltözik, az alkalmazkodik. Európa azonban "nyílt város", amely sokkal kevésbé várhatja el a frissen érkezettektől életmódjuk uniformizálódását - Európa legfeljebb csak a szabadságeszmények és a szolidaritásból fakadó értékek közös nevezőjét kínálhatja régi és új polgárainak, illetve lakosainak.
Egyes európai régiókban ugyanakkor egyfajta sajátos, korlátozott "olvasztótégely-effektus" is érzékelhető. Brüsszelben például e beszámoló szerzőjének a gyermeke olyan általános iskolába jár, ahol csak két "igazi belga" osztálytársa van. Akad köztük "argentín belga", "marokkói belga", "mexikói belga", "kongói belga", "libanoni belga", "Costa Rica-i belga", "orosz belga", "portugál belga". Mindegyikük belgának mondja magát, ugyanakkor mindegyikük szépen le tudja rajzolni szülőhazája zászlaját, és mindegyikük büszkén vitt az iskolába kóstolót nemzete jellegzetes étkéből, amikor tanítónőjük "hivatalos európai éven" kívül is megrendeztette velük a kulturális sokféleség napját.
Nem mindenütt tartanak persze ott, ahol ebben a brüsszeli iskolában. Európai szinten a multikulturalitás kérdése egészen egyszerű aktuálpolitikai dilemmára is lefordítható: az európai polgárokban az iszlám szélsőségesek terrorcselekményei nyomán olyan idegenkedések éledtek fel a más bőrszínűek és más vallásúak iránt, amiről néhány éve még azt lehetett gondolni, hogy immár a feledhető múlthoz tartozik. A "kultúrák harca" kesztyűt dobott Európának, és az ilyen "európai év" meghirdetésén túl Európa egyelőre nem nagyon tudja, mit kezdjen a felvett kesztyűvel.
Forrás: MTI
