Középiskolásoknak hirdet diákújságíró pályázatot a PTE

Diákújságíró pályázatot hirdet a PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke immár harmadszor, középiskolás diákok számára. Idén a legjobb cikkek, és újdonságként, a legjobb középiskolai blogok nevezését várja a tanszék. A pályázatok beküldési határideje 2008. január 31.

  • Edupress
Az első két pályázat sikerén felbuzdulva a PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke idén is kiírta a középiskolások számára Marsall-toll elnevezésű diákújságíró pályázatát.

A pályázattal a tanszék célja, hogy elismerje és jutalmazza azokat a tanulókat, akik már középiskolában kiemelkedő újságírói teljesítményt nyújtanak, valamint erősíteni és ösztönözni szeretné a diákújságíró köröket, az iskolák közösségi életét, az igényes szakmai munkát. Az idei pályázat újdonságát a legjobb blogok versenye adja. Az online megjelenési formák térhódításával ma már rengeteg internetes napló, azaz blog születik. A cikkek értékelésével ellenkezőleg a legjobb internetes naplók győztesét nem tanszék határozza meg, hanem - az internetes gyakorlatához méltóan - az online közösség, azaz maguk az olvasók szavazhatnak a legjobb blogokra a tanszék honlapján keresztül, jövő év februárjában.

A középiskolás újságírók és bloggerek pályázataikat 2008. január 31-ig adhatják be, a díjátadóra pedig 2008. márciusában kerül sor.

További információ: www.commonline.hu.

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.