Magasabb lesz a tandíj néhány intézményben

Néhány felsőoktatási intézmény a Magyar Rektori Konferencia által korábban javasolt 105-150 ezer forint helyett magasabb összeget állapított meg az államilag támogatott hallgatóknak fejlesztési részhozzájárulás éves díjaként - mondta Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár.

  • Edupress
A Corvinus Egyetem, a Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola, a Szegedi Tudományegyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem egyes karai az ajánlottnál magasabb összegeket határoztak meg.

A fejlesztési részhozzájárulást minden 2007 szeptemberében és utána felvett államilag támogatott hallgatónak fizetnie kell 2008 szeptemberétől. A hozzájárulás összegét az intézmények állapíthatják meg a kormány által meghatározott irányadó összeg alapján, ez alapképzésben 105 ezer, mesterképzésben 150 ezer forint. A törvényi szabályozás szerint ettől az irányadó összegtől az intézmények plusz/mínusz 50 százalékkal eltérhetnek. A 2007-ben tanulmányaikat megkezdők még minden esetben az irányadó összegnek megfelelően 105 ezer vagy 150 ezer forintot fizetnek majd 2008 szeptemberétől, a 2008-ban felvételizők viszont a december 15-én megjelenő Felsőoktatási felvételi tájékoztató - 2008 szeptemberében induló képzések című kiadványból informálódhatnak egyes intézmények egyes karainak tandíj igényéről.

(Forrás: Klubrádió)

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.