UNESCO-felhívás a vízalatti kulturális örökség védelmére

Meg kell őrizni a vízalatti világörökséget - hangsúlyozza az UNESCO, az ENSZ nevelésügyi, kulturális és tudományos szervezete Párizsban kiadott felhívásában, amelyben a kincsvadászok és a tengeralatti bányászat által támasztott növekvő veszélyre is felhívja a figyelmet.

  • Eduline

A hajóroncsok és más vízalatti (tengeri és édesvízi) kulturális kincsek számára mind nagyobb veszélyt jelent a víz alatti technológia fejlődése, aminek eredményeként ma már el lehet érni olyan régészeti-kulturális értékeket, amelyek évszázadokon át háborítatlanul hevertek a mélyben - hívja fel az érintettek figyelmét az UNESCO.

A szöveget Francoise Riviere, a szervezet kulturális igazgatóhelyettese ismertette a szervezet párizsi székházában rendezett sajtóértekezleten. Riviere asszony kifejezte reményét, hogy még az év vége előtt hatályba lép a vízalatti kulturális örökség védelméről szóló nemzetközi egyezmény. Ehhez az szükséges, hogy addig 20 aláíró ország ratifikálja, ami valószínűnek tűnik. Az egyezmény a földi kulturális örökségről szóló konvencióhoz hasonlóan tartalmazza az e kincsek védelmében követendő eljárásokat, követelményeket.

A fontos elvek közé tartozik, hogy a leleteket lehetőleg helyben kell megőrizni, esetleg vízalatti múzeumok létesítésével. A megállapodás tiltja a vízalatti kulturális örökség kereskedelmi célú kiaknázását, ami, jegyezte meg az igazgatóhelyettes, "igen fontos pont a kincsvadászok özönével szemben".

A nemzetközi egyezmény jelentős joghézagot szüntet meg, kötelezővé téve a lelőhelyek védelmét és azt, hogy csak a vízalatti régészet szakértői tárhassák fel azokat - a szabályozás hiánya eddig elősegítette a tiltott kereskedelmet, a leletek kifosztását, a titkos ásatásokat. Francoise Riviere asszony azonban hozzátette, hogy a megállapodás nem szabályozza a tulajdonjogot.

Spanyolország és Portugália, amelyek számára a megállapodás eszközt jelent a partjaik körül elsüllyedt armadák megőrzésére, az elsők között iktatták törvénybe a megállapodást, viszont Franciaország és az Egyesült Államok - jegyezte meg az UNESCO illetékese - "még csak alá sem írták".

Az UNESCO becslése szerint az óceánok mélyén mintegy 3 millió hajóroncs nyugszik, de az egyezmény kiterjed az olyan vízalatti régészeti emlékekre is, mint amilyenek az alexandriai öbölben találhatók. Az egyiptomi várossal szemben fekvő Pharosz szigeten állt a híres világítótorony, az ókori világ hetedik csodája, amelyet földrengések döntöttek romba - és a mélybe.

Forrás: MTI
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.