Szegeden járt a reform túra

A kormány által szervezett Felsőoktatási Reform Túra soron következő állomásán, október 17-én Szegeden a JATIK Aulájában több mint százan várták érdeklődve, hogy meghallgassák a Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár, Prof. Dr. Pukánszky Béla, az SZTE rektorhelyettese és Török Márk HÖOK elnökségi tag, a szegedi EHÖK elnöke közötti pódiumvitát. Manherz Károly nyitóbeszédében kiemelte: a túra elsődleges célja az érdeklődők tájékoztatása a Felsőoktatási Reform részletes tartalmáról.

  • Edupress
Manherz Károly elmondta a HÖOK által a napokban átadott módosító javaslatot a tárca nem fogadja el. Az államtitkár szerint ez arra ösztönözhetné a hallgatókat, hogy ne vegyenek fel elegendő tanegységet, ennek következtében pedig nagy valószínűséggel kicsúsznának az államilag támogatott 12 félévből.Az államtitkár kiemelte, hogy a fer az intézmények saját bevételét gyarapítaná, valamint törvényi úton garantálná, hogy az egyetemek az összeg 30-50 százalékát hallgatói célokra fordítsák; ezen kívül tandíjmentességet biztosítana a hallgatók legjobban teljesítő 15 százalékának.A HÖOK álláspontja szerint nem elfogadható, hogy a nehéz szociális helyzetű diákok azért maradjanak ki a felsőoktatásból, mert nem tudnak tandíjat fizetni.A szakállamtitkár ennek ellenére úgy látja: a HÖOK nem veszi figyelembe a fer pozitívumait, például az első és második félévben a hátrányos helyzetű hallgatók számára biztosított alaptámogatást, valamint azt, hogy a fejlesztési részhozzájárulás minőségi garanciát hozna a felsőoktatásba, mivel a kreditfinanszírozási rendszer önmagában kevés.Az EHÖK-elnöke, Török Márk, aki jelenleg is hallgató, ezzel ellentétben úgy véli, a tanulmányi átlag kiszámításakor lehet olyan képleteket alkalmazni, amely megfelelően kezeli a problémát, a kreditrendszer lényege, hogy a hallgatók aszerint fizetnek, hogy milyen mértékben terhelik az egyetem kapacitását.Az SZTE rektorhelyettese, Pukánszky Béla állásfoglalásában kiemelte: a fer nem feltétlenül javítja az oktatás minőségét, maximum a technikai felszereltség szintjét fogja emelni, erre viszont szükség van: "A felsőoktatásban piacszellem uralkodik, holott a minőségi garancia nem pénz, hanem oktatói mentalitás függvénye. Ennek ellenére kellenek az oktatástechnikai eszközök, az egyetemek természetesen nem fognak tiltakozni az ily módon megnövekvő költségvetési keret ellen."Török Márk így foglalta össze a hallgatói álláspontot: "Az egyetemi hallgatói mozgalmak legfontosabb eleme a szolidaritás. A felsőoktatás közjó, egy lehetőség a kiemelkedésre. Nekem azért nem kell tandíjat fizetnem, mert pár évvel idősebb vagyok? Megjelöltünk egy olyan koncepciót, mellyel az intézményi különeljárási díjak útján kiváltható lenne a fejlesztési részhozzájárulás."(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.