Erdélyi utat nyert a jubileumi győztes diákcsapat

A Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának tizenöt éves jubileumi rendezvénysorozata keretében sikerrel zárult a Közép-Dunántúli Régióból érkező gimnáziumi és szakközépiskolai diákok a Mit tudunk a tőzsdéről? témakörben szervezett vetélkedője szeptember 7-én.

  • Edupress
A zsűri elnöki tisztét Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, végzett mütf-ös hallgató látta el. A versenyen első helyezést ért el a tatabányai Kereskedelmi Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközép- és Szakiskola csapata, második lett a Bárdos László Gimnázium és Szakközépiskola csapata, a harmadik helyen végzett az ajkai Bródy Imre Gimnázium és Szakközépiskola csapata.Az első helyezett nyereménye erdélyi utazás, az ezüst- és bronzérmes csapat nyereménye könyvutalvány volt. A különdíj nyertese látogatást tehet a Budapesti Értéktőzsdénél.A nyertes csapat, a tatabányai Kereskedelmi Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközép- és Szakiskola négyfős delegációja a főiskola szervezésében szeptember 27-én utazik négy napra Erdélybe. A program során a diákok látogatást tesznek a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Székelyudvarhelyi Képzési Központjában, és részt vesznek az elsőéves főiskolai hallgatók ünnepélyes tanévnyitóján, valamint a főiskola vezetőinek részvételével emlékkoszorút helyeznek el Petőfi Sándor segesvári emlékművénél és Tamási Áron farkaslakai emlékművénél. A nyertes csapat kirándulást tesz Erdély gyönyörű tájain is: meglátogatják Nagyvárad, Kolozsvár, Csíkszereda, Parajd, Segesvár, Székelyudvarhely, Korond nevezetességeit, és megtekintik a marosfői Maros forrást, a Gyilkos tavat, a Békás-szorost és a Bucsi-tetőt.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.