Még több kurzus - ismét táncol a PTE

Ebben a szemeszterben még több tánctanulást kínál a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Táncoló Egyeteme, hiszen új féléve október 1-jétől december 7-ig tart, így most már kilenc héten keresztül folyik az oktatás. A bemutató és a jelentkezés ebben a tanévben szeptember 24-én este volt, a hagyományokhoz híven a dr.Romhányi György Aulában.

  • Edupress
Az est nézői megismerkedhettek az újonnan indított és a már régebb óta működő kurzusokkal is, a fellépő csoportok, az oktatók, valamint meghívott vendégek előadásában. Fellépett a PTE PEAC Aerobik Szakosztálya, a TANAC Néptáncegyüttes, a Baranya Táncegyüttes, a Pécsi Társastánc Sportegyesület, a Hip-hop Elements Crew, az ETK-Fonti5 Tánccsoport, valamint láthattunk boogie-woogie, keleti hastánc, afro dance, hip-hop, show/musical tánc és salsa bemutatót is. Mivel a túljelentkezés már évek óta csaknem kétszeres, ezért a szervezők több változtatást is bevezettek: több csoportot indítottak, és a helyszínen nem csak egy, hanem több ponton is lehetett jelentkezni egyszerre. A meghirdetett táncórákat egyébként a Pécsi Tudományegyetem valamennyi karán általános testnevelés címen is elfogadják. A tavalyi után ez a lehetőség Pécs mellett már Szekszárdon, az Illyés Gyula Főiskolai Karon is elérhető, hiszen ott is indul ingyenes tánckurzus a PTE hallgatói és dolgozói számára.További információ: www.pte.hu/tancolo.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.