Megnyitja műemléki védettségű épületeit a Műegyetem

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2007-ben is bekapcsolódik a Kulturális Örökség Napja rendezvénysorozatba. A Műegyetem ismét megnyitja kapuit szeptember 15-16-án, hogy műemléki védettségű épületeit bemutassa és kiállításokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

  • Edupress

Az épületvezetések során ezúttal három épület mutatkozik be: a könyvtárépület ("Kö"), a Központi épület ("K"), valamint a "Ch" épület várja látogatóit.A könyvtár színes programokkal várja a látogatókat: Dr. Pasinszki Tibor rendhagyó előadás keretében látványos kémiai kísérleteket mutat be; a könyvtár toronyórájának megjavítása alkalmából emléktáblát avatnak fel; szombat este 19 órától pedig a Bede-Szász Quartett ingyenes jazzkoncertjét hallgathatják meg az érdeklődők.A rendezvényen két kiállítás nyílik. Az Országos Műszaki Múzeummal közösen szervezett Mértékek régen és ma című tárlaton az úgynevezett SI-mértékegységek mellett betekintést nyerhetnek a látogatók a régi magyar mértékek, a római és ógörög, a bibliai, a csillagászati és a hajózási mértékegységek világába. "Aquincum" címmel pedig Sebő Ferenc fotókiállítása lesz látható a Sóhajok Hídján. A kisgyermekes családokat gyereksarokkal várják a szervezők.(

www.edupress.hu

)

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.