11,7 milliárd forint értékben kapnak informatikai eszközöket az iskolák

Az általános iskolai tanulók felzárkózását és a pedagógusok munkáját segítené az informatikai fejlesztés - jelentette be hétfőn Czunyiné Bertalan Judit, köznevelésért felelős államtitkár.

  • MTI
MTI: Ujvári Sándor

A fejlesztésben 1855 iskolában közel 30 ezer új informatikai eszközt, például tantermi számítógépeket, notebookokat és táblagépeket/tableteket telepítenek majd - mondta ez az államtitkár Kecskeméten, a Móra Ferenc Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón. Czunyiné egyúttal átadta a program elsőként üzembe helyezett tizenhat tantermi és hat tanári notebookját, valamint egy projektort. A programban összesen 4945 tantermi számítógépet, 8640 tantermi notebookot, 10 627 tanári notebookot, 5457 tabletet, valamint 4300 projektort kapnak az iskolák - összegezte az államtitkár. Azt is hozzátette, hogy szeretnék, ha a hátrányos helyzetű családok gyerekei is a legmodernebb informatikai eszközökkel tanulnának.

Czunyiné Bertalan Judit utalt arra, hogy a közösségi forrásból megvalósult beruházással ötéves fenntartási kötelezettség is jár. Az eszközök beszerzésénél figyelembe vették az alacsony ár mellett az informatikai eszközök minőségét, magas szolgáltatási tartalmát és tartósságát is. Kecskésné Marthi Marianna, a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája tagintézményének vezetője fontosnak nevezte a fejlesztést, hiszen ezzel a tízéves, ma már elavultnak számító informatikai eszközeiket tudták lecserélni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu