„A fiatal felnőtt nem feltétlenül önálló fiatal felnőtt. Ezt figyelembe véve a 19-35 éves kor közötti szakaszt posztadoleszcenciának, vagyis elhúzódó kamaszkornak nevezzük. Ebbe a korszakba érve sok szempontból már felnőttként éljük az életünket, annak ellenére, hogy az önállósodás még nem történik meg minden területen. Hiába válunk 18 évesen jogilag nagykorúvá, a felnőttségnek fontos szociológiai, pszichológiai, sőt biológia mérföldkövei vannak, amelyeket ebben az időszakban járunk végig” – írja Nemes Orsolya a Generációs mítoszok – Hogyan készüljünk fel a jövő kihívásaira című könyvében, amely a HVG Könyveknél jelent meg.

A generációkutató a szociológiai mérföldkövek között említi a tanulmányok befejezését, a szülőktől való különköltözést és az anyagi függetlenséget, valamint a fix munkahelyet, „ám zárójelben érdemes még hozzátenni a tartós kapcsolat kialakítását (akár házasságkötést), illetve a gyerekvállalást is, hiszen ezek is a felnőttségre utaló fordulópontok az ember életében, bár természetesen nem feltételei annak, hogy valakit felnőttnek nevezzünk”.

A „szellemi pályaudvar”

De vajon mikor jelenthetjük ki, hogy befejeztük a tanulmányainkat, amikor az egész életen át tartó tanulás már tényleg nem üres frázis, hanem valóság? Világszerte egyre több Y és Z tanul egyetemen, Nagy-Britanniában és Németországban a diplomás Y-ok száma meghaladta az X-ekét, amikor ennyi idősek voltak. Ugyanakkor – emeli ki Nemes Orsolya – az európai mutatók eltörpülnek a fejlődő országok, így például Kína eredményei mögött, ahol húsz évvel ezelőtt a főiskolai-egyetemi lét csupán egy szűk, városi elit kiváltsága volt, 2017-ben tízszer annyi – vagyis nyolcmillió – diák diplomázott le, mint 1997-ben.

„A 15 éveseknek az előrejelzések szerint aktív éveik során 17 munkahelyük lesz 5 különféle iparágban. Ez a trend azonban arra kényszerít sok diákot, hogy ne feltétlenül azért akarjon megszerezni egy diplomát, mert érdekli az adott tudományterület, hanem mert szimplán időt (és papírt) nyer vele, amitől jobb jövőbeli állást és kilátásokat remél. Ezt a jelenséget nevezik szellemi pályaudvarnak. Akik erről a pályaudvarról indulnak útnak, nem tudhatják pontosan, hova fog befutni a vonatuk, és milyen szakképzettségre lesz igény, amikor végeznek. Így az egyetem sokak számára olyan hellyé válik, ahol kivárhatják a lehetőségeket, emellett esetleg ösztöndíjjal némi nemzetközi tapasztalatot is szerezhetnek (és világot láthatnak” – olvasható a könyvben.

A mamahotelben maradnak - de miért?

A különköltözés is fontos mérföldkő – bár ahogy Nemes Orsolya kiemeli, az elmúlt tíz év gazdaságilag turbulens időszaka súlyos következményekkel járt, „a gazdasági nehézségek, elszálló ingatlanárak és a diplomák elértéktelenedése mind hozzájárult ahhoz, hogy az Y generáció lassabban indult el a felnőttkort jelző mérföldkövek irányába, ez pedig sokszor a lakhatási viszonyokon is látszik”.

Miért maradnak a „mamahotelben” a 20-as éveikben vagy a 30-as éveik elején járók? Az, hogy egy fiatal otthon lakik – emeli ki a szerző –, nem feltétlenül jelez lustaságot vagy motiválatlanságot, könnyen elképzelhető, hogy egész egyszerűen azért maradnak a szülői házban, mert anyagilag nem engedhetik meg maguknak az önálló életet, vagy nem szeretnék magukat évtizedekre hitellel lekötni.

A generációk tagjait a születési év és a közösen átélt események csupán lazán kapcsolják egymáshoz, ennél sokkal több összetevő befolyásolja gondolkodásmódunkat, viselkedésünket és döntéseinket – vallja Nemes Orsolya, akinek Generációs mítoszok – Hogyan készüljünk fel a jövő kihívásaira című könyvéről itt találtok bővebb információt.