Hiába ígért béralkukat Maruzsa Zoltán, a tankerületek sorra utasítják vissza a pedagógusokat
Nagy Erzsébet szerint azért, mert nincs keretük arra, hogy magasabb béreket adjanak.
Nagy Erzsébet szerint azért, mert nincs keretük arra, hogy magasabb béreket adjanak.
Ádám Zoltán szerint mondvacsinált okokra hivatkoznak.
Október 30-ig várják a szavazókat a 7IGEN-es népszavazáson, amelynek célja, hogy 200 ezer ember mondja el a véleményét az oktatásról. Összefoglaltuk, mi volt a szavazás előzménye.
A februárban induló képzések többségét mesterképzési formában hirdetik meg, de jó pár alapképzés is megtalálható közöttük. Megnéztük, hogy mennyit kell fizetnie azoknak, akik önköltséges formában jelentkeznek a keresztféléves felvételire.
Közeleg a keresztfélévben végzők szakdolgozatának leadási határideje, de a plágiumkeresők akkor is hasznosak lehetnek, ha "csak" valamilyen beadandót vagy tanulmányt írtok az egyetemre. Mutatunk néhány ingyenes szoftvert, amit használhattok az ellenőrzéshez.
A KSH legfrissebb adataiból kiderült, hogy nettóban kedvezmények nélkül a magyarok átlagosan 369 700 forintot vittek haza augusztusban.
Előtte pedig a közterület-felügyelők próbálták felszámolni a kitelepülést.
Önkényuralmi jelkép használata és műemlék megrongálásával elkövetett rongálás miatt emeltek vádat.
Több ezren vonultak az utcára október 23-án, hogy az 1956-os forradalomra emlékezzenek, mellette pedig az oktatás és a rendszer problémáira hívják fel a figyelmet.
Az iráni diáklányt emberi jogi szervezetek szerint azért bántalmazta az erkölcsrendészet a teheráni metróban, mert nem viselte a kötelező fejkendőt.
Elkezdődött az ország első alternatív népszavazása. 16 éves kortól mindenki elmondhatja a véleményét a magyar oktatás 7 legfontosabb kérdésében.
A 2022-es népszámlálásból kiderült, hogy 237 ezer a munkanélküliek számra Magyarországon. A foglalkoztatottak aránya az előző cenzus óta közel 10 százalékkal, 49,1 százalékra emelkedett.
Pénteken vizuális kultúrából, filozófiából, és rengeteg szakmai tantárgyból vizsgázhattak az érettségizők.
Mutatjuk a korábbi évek feladatlapjait és megoldókulcsait.
AZ OECD-felmérésből kiderült, hogy Magyarországon az alsóbb oktatási szinteken még mindig nagyon alacsony a férfi pedagógusok aránya.
A legtöbb diák nyolcadikos korában, 14 évesen kényszerül először arra, hogy döntést hozzon a jövőjéről, kiváltképp arról, hogy felnőttként mivel szeretne foglalkozni. Annak érdekében, hogy ez minél gördülékenyebben menjen, új cikksorozatunkban bemutatjuk nektek, milyen lehetőségekből válogathattok, és kiknek valók bizonyos intézmények. Elsőként az egyik leggyakrabban választott intézménytípusról, a négy évfolyamos gimnáziumokról lesz szó.
Az oktatásért és a tanárokért tüntettek, valamint 1956 eseményeire emlékeztek a demonstrálók, akik a Hősök teréről az Oktogonig vonult, ahol többek között Iványi Gábor, Karácsony Gergely és a Tanítanék Mozgalom képviselői is beszédeket mondtak.
Sztrájkolnak a Bukaresti Sport- és Testnevelési Egyetem hallgatói, miután a tanintézet egyik kollégiumának konyhájában hemzsegtek a csótányok.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából hoztunk nektek egy tesztet. Az a feladatotok, hogy időrendi sorrendbe állítsátok október 23. eseményeit.
840 diák tanulja a honvédelem nevű tárgyat próbaüzemben.