Terrortámadás megtervezését kapták házi feladatként egy svéd iskola diákjai
A házi feladatot adó pedagógus egyelőre nem reagált a vádakra, azt pedig senki sem tudja, miért adta ezt az aggasztó feladatot a diákjainak.
A házi feladatot adó pedagógus egyelőre nem reagált a vádakra, azt pedig senki sem tudja, miért adta ezt az aggasztó feladatot a diákjainak.
Az OECD kutatásából kiderült, hogy Magyarország a pénzügyi ismeretek tekintetében kiemelkedik a nemzetközi mezőnyből, ezzel szemben a pénzügyi magatartás terén az utolsók között szerepel.
A szakszervezetekkel jövő héten tárgyal Maruzsa Zoltán.
Orosz László 76 éves volt.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara vezeti a műszaki képzéseket nyújtó intézmények hallgatói kiválóság alapján összeállított rangsorát.
Már tart a keresztféléves felvételi ügyintézési időszaka a Felvi.hu-n, ahol a szükséges adatok feltöltése után megnézhetitek a pontszámaitokat is. Mutatjuk, hogyan.
Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára jövő hét csütörtökre egyeztetésre hívta a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) képviselőit.
Érdekes olvasói levél érkezett az Eduline szerkesztőségéhez az ELTE illetve a Szegedi Tudományegyetem földtudományi alapképzési szak szakfelelősétől a legrosszabbul fizető diplomákkal kapcsolatban. Ennek kapcsán utánajártunk, ha valaki egy ilyen alapszak elvégzése után nem rögtön a munkaerőpiacon helyezkedik el, hanem továbbtanul mesteren, milyen fizetésekre számíthat.
Olyan filmek közül válogattunk most, amelyek télen játszódnak, vagy legalábbis a történet egy pontján tél van. Egy képkockát mutatunk, abból kell rájönnötök a címre.
Hány hallgató jár egy adott szakra és hány magas képesítésű oktatója van a számotokra szimpatikus intézménynek? Ezeket, és számos egyéb hasznos információt megtudhattok az Oktatási Hivatal új interaktív honlapjáról.
Óránként akár 120 hullócsillagot is láthattok, ha december 14-én este felnéztek az égre. Érkezik a Geminidák-meteorraj.
Egyre többen csatlakoznak az aHang és az Egységes Diákfront másfél hete indult ellenkonzultációs kampányához. Országszerte közel 750 leadóponton várják a résztvevőket.
December 14-én kora reggel tűz ütött ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) felületfizikai laboratóriumában. Egy ember súlyosan megsérült.
Jövőre is Sukorón várják az egyetemistákat és középiskolásokat.
Az intézményben elsősorban magas szintű matematikát, illetve mérnöki és technológiai tanulmányokat oktatnának.
Akár több százezer forinttal is kevesebbet kereshetnek a pályakezdő agrármérnökök 2022-höz képest.
A cél, hogy a szakmaszerzés mellett könnyebben jussanak be a felsőoktatásba.
A felvételi eljárás menetrendje szerint legkésőbb december 14-től lesznek elérhetőek az ügyintézési funkciók az E-felvételiben.
„Aki éppen ráér, az bemegy” - ez az új elv a tanárhiány miatt küszködő állami iskolákban.
Bár a forrásokat szerdán jóváhagyták, még hetekbe telhet azok megérkezése, így a Belügyminisztérium egyelőre csak 10 százalékos béremelést ígér.