Beperelte a Mars csokit gyártó céget egy brit férfi, mert nem volt rajta a szokásos rücskös minta
A kompenzációt kupon formájában kapta meg.
A kompenzációt kupon formájában kapta meg.
A gyereket 260 kilométeren át üldözték a rendőrök.
Fontos kérdés, ha jövő szeptemberben középiskolába mentek.
Bíróság mondta ki, hogy addig nem játszhatnak a gyerekek a játszótéren, amíg meg nem épül hangszigetelő fal.
És a szemetelés problémája is kifejezetten zavarja a jelenleg 11 éves jövendőbeli uralkodót.
Már 3-4 elképzelés is készült a campus hasznosítására, döntés viszont még mindig nem született és az alapítvány pontos tevékenységéről sem lehet sokat tudni.
A középiskolák 48 százaléka kéri a központi írásbelit a középiskolai felvételi során. Ha ma nem adjátok le a jelentkezéseteket, sok lehetőségtől eshettek el.
Egyik diploma átlagkeresete sem érte el a bruttó 400 ezer forintot. Összegyűjtöttük az öt legrosszabbul fizető mesterdiplomát. Bölcsészettudományi, művészeti és társadalomtudományi képzési területek diplomájával.
Felkerült a dobogóra a BME, holtverseny a harmadik helyen, triplázás a kilencediken. Mutatjuk a HVG Diploma 2025 oktatói részrangsorának első tíz helyezettjét, ami idén valójában tizenegy.
Ha nem mentek haza az ünnepekre, akkor a hangulat megteremtését kollégista büdzséből is el lehet érni. Hoztunk pár receptet, amivel kellemesen telhet az ünnepvárás.
Az igazi téli hangulatot hozó hóesés egyelőre még várat magára, egy esernyőt viszont érdemes lesz eltenni a táskába.
Hegy-hegy, Nagy folyó folyó, tó tava – tele a világ ilyen és ehhez hasonló földrajzi nevekkel.
Befolyásolja a biztonságérzetüket az, amit az interneten látnak.
Bár tavalyhoz képest csökkent, de a top5-ben még így is 400 fölött volt a felvettek átlagpontszáma.
Az új továbbképzési rendelettervezet drasztikusan növelné az oktatásban dolgozók terheit. Hallgatói kiválóság alapján ezek a legjobb magyar egyetemek. Újfajta modellváltás lesz a BME-n - mutatjuk a hét legfontosabb híreit.
Rémisztő maszkok, hosszú, hegyes szarvak, csörgő láncok és lángoló fáklyák: a hagyományos karácsonyi vásárok és programok mellett ijesztő, de garantáltan emlékezetes felvonulásokon is részt vehettek.
2024 január és október között 21 százalékkal volt magasabb a halálozások száma, mint ugyanebben az időszakban 2023-ban.
A segítségnyújtás kulcsfontosságú lehet.
Idén december elsején indul az adventi időszak, ami rengeteg varázslatot rejt magában a gyerekek számára is. De mit is jelent igazából ez az időszak az elcsendesedés mellett, honnan ered a története és ki készítette az első adventi kalendáriumot? Elmondjuk.
Az épületrész felújítása idén ért véget.