Megvan, meddig lehet jelentkezni a 2018-as őszi érettségire
Szeptember 5-ig jelentkezhettek a 2017-es őszi érettségire - közölte oldalán az Oktatási Hivatal.
Szeptember 5-ig jelentkezhettek a 2017-es őszi érettségire - közölte oldalán az Oktatási Hivatal.
Lássuk, mennyire ismeritek a következő történelmi fogalmakat, meghatározásokat. Tíz meghatározás és tíz fogalom, nektek megvannak a párok? Most tesztelhetitek.
Hamarosan lezárul a 2018-as pótfelvételi jelentkezés is. Addig lássuk, hány diákot vettek fel tavaly, ezek közül hányan kerültek be államilag támogatott helyre, valamint hogy melyik egyetemre vették a legtöbb hallgatót.
Már sokszor ajánlottunk nektek olyan alkalmazásokat, amivel a nyelvtanulást könnyíthetitek meg játékosan. Most olyan oldalt mutatunk amit, ha nyelvvizsgára készültök, nektek is érdemes kipróbálnotok.
Ideiglenes helyszíneken kell tanulniuk a pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola diákjainak szeptembertől, mivel elhalasztják a szerkezetileg károsodott épület felújítását - tájékoztatta a Pécsi Tankerületi Központ és az önkormányzat csütörtökön az MTI-t.
A 2018-19-es tanévre rendelt tankönyvek 62 százalékát már kiszállították az iskolákba, ez 7,5 millió kötetet jelent - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Jelentkeztetek a pótfelvételire, és olyan szakot jelöltetek meg, amely alkalmassági, gyakorlati vagy felvételi vizsgát ír elő? Vigyázzatok: nem küldenek külön behívó levelet.
Szívesen tanulnátok még, de már mind a tizenkét államilag finanszírozott féléveteket elhasználtátok az egyetemen az alap- és a mesterdiploma megszerzéséhez? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Néhány apró szabály betartásával és pár rendszer bevezetésével könnyedén lehet a következő, az eddigi legjobb szemeszteretek az egyetemen. Sokan most kezditek majd el az egyetemi képzéseteket, már nem olyan lesz mint a középiskolában, érdemes néhány dolgot előre átgondolni, ezért segítünk, hogy jól sikerüljön a ti félévetek is.
Idén kezditek az egyetemet, főiskolát, de nem tudjátok, hogyan kell diákigazolványt igényelnetek? Érdemes időben elindítani az igénylést, az előző tanévre érvényesített igazolvány ugyanis csak október végéig jó. Érvényes diákigazolvány nélkül pedig nem érdemes diákjegyet venni - több ezer forintos büntetés lehet a vége.
Az Academic Ranking of World Universities (ARWU) rangsort megjelentető SanghaiRanking frissen kiadott szakterületi listáin több kategóriában is szerepel a Semmelweis Egyetem. Az intézményt a világ 500 legjobb egyetemét összesítő listán a 201-300. helyre sorolták a klinikai orvostudomány területén, és idén először az orvostechnológia területén is ugyanilyen jó minősítést kapott.
Közületek sokan szeptemberben kezditek az egyetemet, főiskolát. Már igazi egyetemistává avanzsáltatok? Mennyire ismeritek a következő fogalmakat? Ezekkel a kifejezésekkel sokat fogtok találkozni a következő időszakban.
Minden eddiginél többen, 565 ezren látogattak ki a kedden zárult Sziget fesztiválra, amely hétből három napon is teltházas volt. A szervezők már a jövő évi programot tervezik, az első 2019-es sztárfellépő neve akár egy hónap múlva ismert lehet.
Ha még nincs programotok hétvégére, de nyitottak vagytok egy remek nyárzáró koncertre, akkor ez nektek szól. Nyerjetek páros jegyet Zagar-koncertre.
Mindig jól jön, ha az ember visszaigazolást kap a szókincséről, esetleg új szavakat tanulhat. Ti hogy vagytok ezzel? Ismeritek ezt a nyolc idegen szót?
Már javában tart az iskolakezdési bevásárlás. Amikor az őrület a tetőfokára hág, mindenki másképp vásárol. Összegyűjtöttük, milyen típusokkal lehet találkozni a boltokban. Magatokra ismertek?
Körülnéztünk, hogy melyek mostanában a legnépszerűbb appok, amelyekkel nyelveket tanulhattok. Ha éppen most kezdenétek felkészülni a nyelvvizsgára, van pár ötletünk.
Akár általános iskolába jártok, vagy középiskolások, esetleg egyetemisták vagytok, az iskolakezdés hamarosan mindenkinek eljön. Összeszedtünk pár nagyon egyszerű tippet, hogy hogyan spórolhattok a nagy készülődések közepette.
Mielőtt elkezditek az egyetemet érdemes utánajárnotok pár dolognak, ami megkönnyítheti az egyetemi éveiteket. Ilyenek például az ösztöndíjak is, a rendszeres szociális ösztöndíjra - ismertebb nevén a szoctám - pedig már az első félévetekben pályázhattok.
Függetlenül attól, hogy nappali, esti vagy levelező munkarendben, alap-, osztatlan vagy mesterszakon, esetleg felsőoktatási szakképzésen tanultok majd, ha államilag finanszírozott képzésre szeretnél járni, alá kell írnod a hallgatói nyilatkozatot.