Hatalmas tömegre számítanak az idei Educatio kiállításon

Több mint ötvenezer látogatóra számítanak a 19. Educatio Nemzetközi Szakkiállításon - közölte a kiállítás főszervezője az M1 aktuális csatornán szerdán.

  • Eduline

 Maszlavér Gábor azt mondta, a rendezvényen mintegy ötven hazai felsőoktatási intézmény mellett körülbelül negyven külföldi felsőoktatási intézmény is képviselteti magát. 

Az Educatión 18 ország, több mint kétszáz kiállító vesz részt, amelyek között szakképző intézmények is vannak - tette hozzá. Tudatta, a háromnapos rendezvény ingyenes, idén pedig egy telefonos applikáció is a látogatók segítségére lesz.

Megvan, mikor lesz a 2019-es Educatio kiállítás

Január 10-én nyílik meg a 2019-es Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, a helyszín ismét a Hungexpo lesz.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.