Felvételi pontszámítás: minden, amit az érettségiről tudni kell
A jelentkezési határidő után már "csak" egy nagy megmérettetés vár a végzős középiskolásokra: az érettségi. Mutatjuk, hogyan számolják 2021-ben a pontjaitokat a vizsgákból.
A jelentkezési határidő után már "csak" egy nagy megmérettetés vár a végzős középiskolásokra: az érettségi. Mutatjuk, hogyan számolják 2021-ben a pontjaitokat a vizsgákból.
Németországban már el is kezdődött a tantermi oktatás, Angliában pedig március elején ülhetnek majd vissza a diákok a padokba.
Miután rájöttek, hogy azok is nézik a közvetítést, akikről éppen szó van, az egész tanács lemondott.
Az idei iskolakezdési halasztások kapcsán 96 százalékban helyt adtak a szülők kérelmének - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel
Az egyetemet irányító alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, csupán vasárnap jutott el hozzájuk a felmondó oktatók híre, ugyanis a sztrájkoló tanárok egészen péntekig úgy tettek, mintha maradnának.
Hétfőn több általános iskolából is arról érkezett hír, hogy az összes diáknak otthon kell maradnia, legalább egy hétig - írja a Telex.
„Nyolcvanéves visszalépés” a Magyartanárok Egyesülete szerint, hogy 2023-tól műveltségi teszt is lesz a középszintű magyarérettségin, és azt is hibás döntésnek tartják, hogy a gyakorlati szövegalkotási feladattípust kiiktatják az írásbeliről. A szervezet úgy látja, az új vizsgakövetelmények miatt a magyarórákon jóval kevesebb idő jut majd a szövegértés és a műértés gyakorlására, az olvasás megszerettetésére.
"Gyakorlatilag semmit nem mozognak" - mondja a hónapok óta otthonról, online tanuló középiskolásokról Könye Szabolcs, aki két-három perces Facebook-videókkal segít azoknak a végzősöknek, akik testnevelésből érettségiznek idén májusban. Minden évben több ezer diák dönt így, de a kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum testnevelőtanára szerint ők idén komoly hátrányból indulnak, a gyakorlati vizsgára ugyanis gyakorlatban kellene felkészülni - az elmúlt hónapokban pedig rengeteg testnevelésóra maradt el.
Úgy néz ki, az új NAT-érettségikben egyre nagyobb szerepet kap majd a lexikális tudás. Bár még a töriérettségit érintő részleteket nem ismerjük, úgy gondoltuk, összeállítunk nektek egy történelmi tesztet, ahol a lexikális tudás és a memória számít.
A Rhode Island-i művészettanárnak a tél sem akadály - arra szeretné rávenni a diákokat, hogy töltsenek egy kis időt a szabadban.
A biztos nyelvtudás egyik alapja a szókincsfejlesztés, ha unjátok a klasszikus módszereket, ez az app tetszeni fog. Rengeteg film és sorozat 40 ezer különféle kifejezését gyűjtötte ki a Skeebdo nevű magyar startup abba az alkalmazásba.
Franciaországban 2018 óta pedig törvény írja elő, hogy hetente egyszer vegetáriánus ételt kell felszolgálni a menzákon. Van, aki a húsmentes hétfőt inkább húsmentes hétté bővítette.
A pénteken postázott felmondások mostanra valószínűleg már megérkeztek az egyetem vezetéséhez, azaz a Színház- és Filmművészetért Alapítvány Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumhoz.
Bár hivatalos számok még nincsenek az egyetemet fenntartó kuratórium elnöke szerint a becslésük garancia az egyetemen folyó munka minőségére.
Bővül a kötelezően feldolgozandó életművek sora: az eddigi hat helyett már tíz szerző életműve lesz kötelező tétel a megújuló magyar nyelv és irodalom érettségin - írja a Népszava.
Milyen esélyekkel indulnak a felvételin azok, akik közepes jegyeket szereztek a középiskolában? Semmi sincs veszve.
II. Erzsébet nem járt iskolába - ezt a mondatot ízlelgeti sok millió The Crown-rajongó a Netflix-sorozat első évadának premierje óta. A királynő szülei nem rajongtak a formális oktatásért, helyette felhőtlen gyerekkort szerettek volna lányuknak, ezért beérték napi másfél óra tanulással. Aztán jött a sokk: VIII. Eduárd lemondott a trónról, így egyértelművé vált, hogy Erzsébetből egyszer királynő lesz. De mit tanul egy leendő királynő?
Klasszikus helyesírási kvízt tölthettek ki, amelyben egyes szavaknál a jó helyesírók is elbizonytalanodhatnak. Nektek hibátlan lesz?
Bár ezek a példák nem tartoznak a legnehezebbek közé, mégis okozhatnak némi nehézségeket. A következő kérdéseket a 2017-es matekérettségiből vettük ki. Nektek hibátlan lesz?
Van egy folyamatosan frissülő világtérkép, ahol országokra lebontva lehet böngészni, hol mit bántak meg az emberek.