Komoly hátrányból indulnak az idén érettségizők, kormányzati segítséget kérnek a gimnáziumi igazgatók

Fontolják meg, hogyan lehetne méltányos módon kompenzálni az idén érettségiző évfolyam hátrányát – ezt kérik a vezető magyar gimnáziumok igazgatói a kormánytól.

  • Eduline

„A köznevelési intézmények csak azt követően nyissák meg újra kapuikat a jelenléti oktatás előtt – beleértve az érettségi vizsgákat is –, ha minden dolgozónk, aki igényelte, megkaphatta a Covid19 elleni védőoltást” – ezt kéri a neves magyarországi középiskolák vezetőit tömörítő Élenjáró Gimnáziumok Igazgatóinak Grémiuma. Az alírók között van többek között a miskolci Földes Ferenc Gimnázium, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, a Szent István Gimnázium, a Városmajori Gimnázium igazgatója is.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy beoltják a pedagógusokat, az óvodák és iskolák pedig legkorábban április 12-én vagy 19-én nyithatnak meg. Pénteken Orbán Viktor már csak az április 19-i nyitásról beszélt, egy kormányzati tájékoztatóból pedig az is kiderült, hogy a bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozók oltása április 1-jén kezdődik majd meg, és két körben zajlik majd.

„Jelentős tudásbeli hiányosságok”

A gimnáziumi igazgatók hozzáteszik: az elmúlt év komoly mentális terhelést jelentett a diákoknak, és „jelentős tudásbeli hiányosságok is mutatkozhatnak az idén érettségiző évfolyamnál”.

„Úgy látjuk, nem várható el tőlük, hogy a korábbi évfolyamok által felmutatott eredményeket érjék el az előttük álló megmérettetésen. Kérjük, hogy a döntéshozók – függetlenül attól, hogy a járványhelyzet egyáltalán lehetővé teszi-e a vizsgák részleges vagy teljes megszervezését – fontolják meg, hogy miként lehetne méltányos módon kompenzálni az idén rendes érettségi vizsgát tevő évfolyam hátrányát. Készséggel felajánljuk munkánkat és együtt-gondolkodásunkat abban, hogy kidolgozzunk erre egy részletes tervet” – olvasható közleményükben, amelyről elsőként a Telex számolt be.

Ahogy azt korábban megírtuk, az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelenleg azzal számol, hogy májusban és júniusban az írásbeli és a szóbeli érettségit is meg tudják majd tartani. Végzős középiskolások több petíciót indítottak a szóbelik törléséért, az egyiket már több mint húszezren írták alá.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.