Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A modellváltók esetében továbbra is a költségvetés több mint 50 százalékát fogja biztosítani az állam, a fennmaradó részt pedig az egyetemeknek - pontosabban a fenntartó alapítványoknak - kell majd előteremteniük – többek között erről is beszélt az egyetemi modellváltásokért felelős kormánybiztos egy szakmai fórumon péntek este.
Stumpf István szerint az utolsó percekben vagyunk a felsőoktatás átalakításával, hogy ez versenyképes maradjon – mondta el azon a fórumon, amit az MTA köztestületi tagjaiból álló Stádium 28 Kör szervezett, írja a hvg.hu. Az egyetemi modellváltásokért felelős kormánybiztos emlékeztetett, hogy soha egyetlen kormány sem szánt ennyi pénzt az egyetemi struktúra és infrastruktúra megújítására. Figyelmeztetett azonban, hogy ez nem fogja megoldani a problémákat, ahogy önmagában a modellváltás sem, hanem esélyt kínál rá, azzal, hogy kiszabadítja az egyetemeket az állami béklyóból, mozgásba hozza a felsőoktatás megújítását kívánó erőket.
Utalt az újabb modellváltó egyetemekre vonatkozó szabályozásra, amelyet március 30-án fognak benyújtani, illetve az is kiderült, hogy egy olyan “sui generis” kétharmados jogszabályt is benyújtanak, ami összefoglalja az egyetemek fenntartásával megbízott közfeladatokat ellátó alapítványokra vonatkozó szabályokat.
A modellváltásért felelős kormánybiztos az egyetemek finanszírozásáról is beszélt. Mint mondta, továbbra is a költségvetés több mint 50 százalékát fogja biztosítani az állam, a fennmaradó részt pedig az egyetemeknek - pontosabban a fenntartó alapítványoknak - kell majd előteremteniük. A hosszabb távú finanszírozásról nem árult el sokat, de annyi kiderült, hogy sokcsatornás, nem csak az állami költségvetést terhelő finanszírozásról gondolkodnak. Konktérumot is említett: az egyetemi kötvényeket és egyetemi taót. Azt mondta hogy ezeken már dolgoznak a Pénzügyminisztériumban.
Ismét felmerült a kuratóriumi tagok leválthatósága is. Ezzel kapcsolatban Stumpf István elmondta, hogy szerinte nem szabad őket választásonként rángatni, mert az egyetemek hosszú távú érdekének ez nem tesz jót. Szerinte fontosabb kérdés a vagyonátadás, a képzési szerződések megkötése és az új struktúra kialakítása.
A fórumon elhangzottakról itt olvashattok bővebben.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).