Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
A vizsgaidőszak közepén már igazán jól jön pár tudományos tény, amely elsőre talán furcsán hangzik, de azért ki lehet próbálni. Hogyan segítenek a gumimacik vagy a parfümök a tanulásban?
A Buzzfeed összeszedett pár érdekes tényt és tippet a vizsgaidőszakra. Itt vannak a legjobbak.
Illatozz!
Nem, ez nem egy női magazin tippje. Volt már olyan, hogy egy ismerős illat rögtön előhívott egy csomó régi emléket? Állítsátok csatasorba a tudományt és a parfümöt a vizsgaidőszakban is! Ha befújjátok egy jellegzetes illattal azt a helyet, ahol készültök, majd ugyanezt az illatot használjátok a vizsga napján, könnyebben vissza tudjátok idézni, mit tanultatok.
Még egy tipp: egy fura ízű rágógumi is segíthet.
Jegyzetelj és hallgass zenét!
Jegyzetelni nem azért jó, mert akkor majd lesz egy rövidített anyagotok, amiből tanulhattok. Sokkal jobban tudjátok feldolgozni az anyagot, és jobban is fogtok rá emlékezni, ha leírjátok. Ha ehhez színes tollakat használtok, még a vizuális memóriátokat is élesítitek.

Még egy tipp: a halk instumentális zene is segíthet.
Times New Roman. Az időnyerő?
Ha már nagyon megcsúsztatok a tanulással, váltsátok át jegyzeteitekben a betűtípust Times New Romanra. Nyomtatásban ez a talpas betűtípust a legkönnyebb olvasni.
Iktasd ki a Facebookot
Nagyon fontosak a szünetek. A "pomodoro technika" lényege például az, hogy 25 perc tanulás után 5 perc szünetet kell tartani. Viszont ezt nagyon szigorúan kell venni ahhoz, hogy működjön. Amúgy sem célravezető, ha a „csak felpillantok Facebookra” típusú szünetekből hosszú órákig tartó böngészés lesz. A zavaró oldalakat és programokat egyszerűen csapjátok le a Cold Turkey-vel vagy Mac gépeken a SelfControllal.
Kövesd a gumimacikat!
Gumimaci, csokiba mártott mogyoró, a fogyókúrázóknak kölesgolyó? A lényeg, hogy jutalomfalatkákkal könnyebben rávehetitek magatokat arra, hogy gyorsabban haladjatok azzal a tananyaggal. Minden oldal után egy maci. De szigorúan csak akkor.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.