Petíciót adtak át a tüntetők a szegedi politikusoknak

A helyi politikusoknak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) érdekében történő fellépését sürgető petíciót adtak át a...

  • MTI

A helyi politikusoknak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) érdekében történő fellépését sürgető petíciót adtak át a felsőoktatást érintő kormányzati lépések ellen tiltakozó oktatók, hallgatók és középiskolások hétfőn a csongrádi megyeszékhelyen, a megyei kormányhivatalban és a városházán. A Hallgatói Hálózat budapesti tüntetéséről itt olvashatjátok folyamatosan frissülő tudósításunkat itt olvashatjátok.

A petíciót a tüntetőktől átvevő Solymos László (MSZP) szegedi alpolgármester emlékeztetett arra, hogy tavaly decemberben a közgyűlés tagjai - politikai oldaltól függetlenül - egyhangúlag támogatták a hallgatók által megfogalmazott követeléseket. Hozzáfűzte: bízik abban, hogy ha a parlamentben az SZTE-t érintő ügyben szavazásra kerül sor, akkor a szegedi kormánypárti képviselők voksukkal is kiállnak az intézmény mellett.

A városháza előtt demonstráción Kiss Attila, az Oktatói Hálózat egyik aktivistája mintegy kétszáz tanár, hallgató és középiskolás diák előtt azt mondta, hogy a régió legnagyobb munkaadója, az SZTE a működőképessége határára került. Az egyetemet érintő forráskivonás a várost és a régiót is sújtja - tette hozzá. A professzor hangsúlyozta: az egyetemi oktatókat aggodalommal tölti el, hogy az elmúlt időszakban a tudás, a szakmai hozzáértés szerepe leértékelődni látszik.

Károlyi Lóránt, a Középiskolás Hálózat tagja közölte, kénytelenek folytatni a tavaly elkezdett tiltakozó akciókat, hiszen a közoktatásban "teljes a zűrzavar", a végzős gimnazisták néhány héttel a felsőoktatási jelentkezési határidő előtt bizonytalanságban élnek. A kormány tárgyalásokat kezdett ugyan, de "módszeresen átveri" partnereit - mondta a diák, és példaként a "röghöz kötés" alaptörvénybe foglalását említette.

A tüntetők "Szabad ország, szabad egyetem", "Semmit rólunk, nélkülünk!" jelszavakat skandálva a belvároson keresztül a bölcsészettudományi karra vonultak, ahol a felsőoktatás jelenéről és jövőjéről fórumot tartanak. A szervezők az MTI kérdésére elmondták, a korábbi fórumoktól eltérően nem tervezik az éjszakát az egyetemi épületben tölteni.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.