Rosszul járnak az örök egyetemisták - szigorítanak a szerbiai szabályokon

Újra kell kezdeniük tanulmányaikat azoknak a szerbiai egyetemistáknak, akik 2005 előtt iratkoztak be valamelyik...

  • MTI
MTI/Filep István

Újra kell kezdeniük tanulmányaikat azoknak a szerbiai egyetemistáknak, akik 2005 előtt iratkoztak be valamelyik felsőoktatási intézménybe, és idén őszig nem szerzik meg a diplomájukat - hangzott el a szerb közszolgálati televízió (RTS) kedd reggeli híradójában. A magyar egyetemeken és főiskolákon ötéves haladékot kapnak azok, akik abszolváltak , de nem záróvizsgáztak - erről itt olvashattok.

Danilo Jeremic, a szerbiai egyetemek hallgatói konferenciájának elnöke ugyanakkor arról beszélt a híradónak, hogy a hallgatói képviseletek kezdeményezést indítottak az "örök egyetemisták" érdekében.

Azt szeretnék elérni, hogy hosszabbítsák meg a tanulmányok befejezésének határidejét azok számára, akik még nem a bolognai rendszer szerint iratkoztak be az egyetemre. Javaslatukat a szerbiai oktatási minisztériumhoz is eljuttatták. Ha sikerrel járnak, akkor az immár több mint kilenc éve tanuló hallgatók újabb halasztást kapnak, vagyis nem vesznek el egyetemi éveik akkor sem, ha nem szereznek diplomát idén szeptember 30-ig.

Az úgynevezett örök egyetemisták száma Szerbiában a becslések szerint eléri a tízezret. Számuk az évek alatt nem sokat változott, csökkenés akkor tapasztalható, amikor valaki feladja a tanulmányokat, esetleg átiratkozik valamelyik magánegyetemre, ahol könnyebben szerez diplomát. Az érintettek közül sokan a tanulmányaik megkezdése óta dolgoznak, nincs idejük vizsgázni, és olyanok is vannak, akiknek többszöri próbálkozás után sem sikerült letenniük valamelyik vizsgát.

A szerb parlamentben korábban elfogadott törvény értelmében amennyiben ezek a hallgatók 2014. szeptember 30-ig nem szereznek diplomát, a bolognai rendszer szerint ugyan folytathatják tanulmányaikat, ám az eltérő tanrendek miatt ez gyakorlatilag egyenértékű lenne azzal, hogy újrakezdik a szakot - hangzott el az RTS híradójában.

Az egyetemek tehetnek engedményeket ezeknek a diákoknak, azaz megengedhetik, hogy ne kelljen minden egyes tárgyat újra felvenni, és csak a különbözeti vizsgákat kelljen letenni. Ez azt is jelentené, hogy az "örök egyetemisták" már nem tanulhatnának tovább állami finanszírozásban, csak saját költségen, és a vizsgákért is fizetniük kell majd.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.