szerző:
Eduline

Alig jöttök ki a zsebpénzből vagy a diákmelós fizetésből? Mozira vagy színházra már csak néhány száz forintot tudtok félretenni, ennyiért pedig nem lehet jegyet venni? Jó hírünk van: a leginkább művészfilmeket vetítő kisebb mozikba 700-900 forintért is beülhettek.

©

A Jászai Mari tértől pár percre található Cirko-Gejzírben 1400 forintba kerül egy mozijegy, de hétfőn és kedden kedvezményes napot tartanak - ekkor csak 850 forintot kell fizetnetek. A Tabán moziban 800 forint a diákjegy, az eredeti ár 1050 forint.

Az Art Mozi hálózatban a jegyek alapára 1400 forint, a diákok azonban a kedvezményes és ünnepnapok, illetve rendezvények kivételével 900 forintért ülhetnek be a filmekre - egy diákigazolvánnyal csak egy jegyet vehettek, az ideiglenes diákot pedig nem fogadják el.

A Művészbe minden nap 900 forintért mehettek, a Puskinban viszont a hétfő kedvezményes nap: ekkor a diákjegy helyett kedvezményes jegyet vehettek 1000 forintért. A Toldiban a nagyteremben 900 forint a diákjegy (eredeti ára 1300 forint), a kisteremben pedig 700 forint (eredeti ára 1100 forint). A hétfő kedvezményes nap, így akkor nem diákjegyet, hanem 1000, illetve 800 forintos kedvezményes jegyet vehettek.

A Nemzeti Filmarchívum mozijaként működő Örökmozgó Filmmúzeumban a kortárs filmek mellett műsorra tűzik a magyar és külföldi klasszikusokat is. A jegy 990 forintba kerül, a diákok azonban 25 százalékos kedvezményt kapnak, így alig 700 forintért ülhettek be egy-egy filmre. A moziban általában több filmklub is fut, például japán, osztrák, ausztrál vagy dokumentumfilmklub: ezekre is árulnak kedvezményes árú bérletet. Az Örökmozgó Filmmúzeum támogatói klub - Alapozó filmkockáról filmkockára sorozatban például 4500 forintért a hatvan klasszikusból hat, általatok választott filmet nézhettek meg.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Díszterem földszintjére, illetve a másik két terembe (Fábri és Csortos) 700 forintért válthattok diákjegyet, az eredeti ár 1200 forint. A Vörösmarty moziban nincs diákkedvezmény, viszont a hétvégi matinékre 450, illetve 600 forintért vehettek jegyet (egy-kétéves európai filmeket játszanak), hétfőnként pedig szintén 50 százalék kedvezmény van, kivéve a munkaszüneti és ünnepnapokat.

Campus life - evés-ivás, buli, könyv, kultúra kevés pénzből

Hol lehet 600 forintért ebédelni? A Corvinus-ELTE BTK-ELTE ÁJK háromszögben jártunk, első cikkünket itt, a másodikat itt olvashatjátok el. A BME és az ELTE lágymányosi campusához közeli olcsó éttermekről, menzákról itt olvashattok. Új trend a 200 forintos pizza: a legjobb lelőhelyekről itt olvashattok.

Hogyan mehettek múzeumba teljesen ingyen? Cikkünket itt találjátok, arról pedig, hogy hogyan spórolhattok a tankönyveken, itt olvashattok. Arról, hogy hogyan lehet színházjegyet venni 400-500 forintért, itt találtok tippeket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!