Vigyázat! Erre kell lélekben felkészülni, ha informatikus lennél

Nyilván minden infós unásig látta már az IT Crowd című sorozatot, ahol a főhős már meg sem várja, hogy valaki elmondja a telefonba a problémát, egyből a gép újraindítását javasolja. Ez a valóságon alapulhat, legalábbis a neten keringő történetek alapján.

  • Eduline
pixabay.com

A Qartz gyűjtötte össze a Redditről a legjobb reklamációkat, amikkel IT-sok találkoztak. Az egyik ügyfél például riadtan telefonált, hogy szerinte a halott sógora vette át az irányítást a gépe fölött. Kiderült, az elemek merültek a vezeték nélküli egérben, emiatt pedig furán mozgott a kurzor.

Egy másik: - Új gépet kaptam, azt se tudom, hol van rajta az internet. – De hát most is épp azt használja, azon levelezünk. – Nem, nem, ez a Google, nekem az internet kell!

Apropó Google! A kereső gyakran változtatja meg a logóját, legtöbbször évfordulók alkalmával. Valaki ezen háborodott fel, és hívta az IT-t, hogy hagyják már békén a logót.

Diákok véleménye az idei infóérettségiről.

Egy felhasználó pedig komoly csapdába került a munkahelyén. A Redditen legalábbis arra panaszkodott, hogy mindenre ugyanazt vágják a fejéhez: minden rendben? akkor miért fizetjük az informatikusokat? valami elromlott? akkor miért fizetjük az informatikusokat?

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.