Tényleg vége a hajnalig tartó vizsgabúcsúztató buliknak a IX. kerületben

Vége a hajnalig tartó buliknak a IX. kerületben - a ferencvárosi képviselő-testület elfogadta azt a rendeletet, amely szerint a szórakozóhelyek vasárnaptól csütörtökig 23 óráig, pénteken és szombaton éjfélig lehetnek nyitva.

  • MTI
Fazekas István

A péntektől már hatályos rendelettől eltérni csak jegyzői engedéllyel lehet, amit bármikor visszavonhatnak, ha például egy ház lakói kérik - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.

A lapnak nyilatkozó kerületi ellenzéki politikusok elhibázottnak nevezték a rendeletet, egyebek mellett azért, mert nem szabályozza, milyen feltételekkel lehet megadni, illetve visszavonni az éjszakai nyitva tartáshoz szükséges engedélyt.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a "csendrendelet" nem vonatkozik a világörökség részét képező területekre, azoknak a vendéglátóhelyeknek pedig, amelyeknek jelenleg is van éjszakai működési engedélyük, nem kell ismét kérvényezniük, hogy 23 óra után is nyitva lehessenek. A lap szerint a főváros több belső kerületében is új rendeletekkel szabályoznák a szórakozóhelyek nyitva tartását.

Korábban zárhatnak a belvárosi szórakozóhelyek: vége a hajnalig tartó buliknak?

Jóval kevesebb szórakozóhely közül lehet majd kiválasztani a vizsgatemető/tanévkezdő/tanévzáró buli helyszínét, ha a belvárosi kerületek valóban új rendeletekkel szabályozzák majd a nyitvatartást. Van, ahol már 22 vagy 23 órakor bezáratnák a vendéglátóhelyeket. Budapest több belvárosi kerületében is új rendeletekkel szabályoznák a szórakozóhelyek nyitvatartását - írja a Magyar Nemzet.

Hozzászólások

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu