Megszűnik a székesfehérvári egyetemi kar: az Emmi szerint lesz pénz

A Nyugat-Magyarországi Egyetem összesen mintegy 1,5 milliárd forintos többlettámogatást kap idén az Emberi Erőforrások...

  • MTI

A Nyugat-Magyarországi Egyetem összesen mintegy 1,5 milliárd forintos többlettámogatást kap idén az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) - közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel a Magyar Nemzetben megjelentekre reagálva.

A napilap szerdán arról írt: több száz millió forintos adósságállománya miatt nem tudja tovább finanszírozni Székesfehérváron működő geoinformatikai karát a Nyugat-magyarországi Egyetem, ezért az oktatók és dolgozók többségét elbocsátják, a képzést pedig Sopronba költöztetik át. Faragó Sándor rektor elmondása szerint az átszervezésre azért van szükség, mert az intézmény állami támogatása 60 százalékkal csökkent, és nincs pénz a kari infrastruktúra működtetésére. A lapnak azt mondta, hogy a kar adósságállománya már meghaladja a 300 millió forintot, ezenfelül a mintegy 120 milliós PPP-beruházásból adódó fizetési kötelezettsége is van.

A szaktárca közleményében kiemelte: az Emmi felsőoktatási államtitkársága és az egyetem közötti - folyamatban lévő - szerződés megkötése után a minisztérium a nyári hónapokban a Nyugat-Magyarországi Egyetemnek 365 millió forintot utal át a 1,5 milliárdos többlettámogatásból.

Az intézmény tavaly 7,3 milliárd forintos támogatást kapott, idén ez az összeg 5,1 milliárdra csökkent, amelyet a hallgatói létszám csökkenése indokolt. Az egyetem a struktúraváltási alapból megítélt 1,5 milliárd forintos többlettámogatást belső szerkezetének racionalizálására fordítja - közölték.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.