HÖOK-Balog: mi történt a mai megbeszélésen?

Az Emberi Erőforrások miniszterével tárgyalt pénteken a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája.

  • MTI

Az Emberi Erőforrások miniszterével tárgyalt pénteken a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Balog Zoltán a több mint másfél órás egyeztetés utáni sajtótájékoztatón azt mondta: a kerekasztal tagjai közé várják a Magyar Rektori Konferencia és a hallgatók képviselőit, a gazdasági élet szereplőit, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Magyar Európai Üzleti Tanács tagjait. Összegyűjtöttük hogy mi hangzott el a mai megbeszélésen.

MTI

Mégis lehetnek ösztöndíjas helyek a 16 tandíjas szakon

A két fél tárgyalt arról a 16 szakról is, amelyen a jelenlegi tervek szerint nem lenne államilag finanszírozott hely. Balog Zoltán szerint „olyan konstruktív javaslatot kaptak a hallgatóktól, amelyet érdemes megfontolni”.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke elmondta: azzal a javaslattal éltek, hogy a 16 szakon az általánosnál akár magasabb, szakonként rögzített ponthatár legyen, és így kerülhessenek be állami helyekre a hallgatók. Emellett megállapítanának egy minimális bekerülési arányt is. A lényeg, hogy ezeken a szakokon is legyen állami ösztöndíjas képzés, és ne legyenek tandíjas szakok – tette hozzá.

A hallgatói szerződés marad, de a tartalma változhat

A miniszter közölte: a hallgatói szerződést továbbra is nagyon fontosnak tartják, ahhoz ragaszkodnak, de tartalmáról hajlandóak tárgyalni. Ha ennek új módjáról meg tudnak egyezni, akkor felajánlják azoknak, akik a régi típusú szerződést kötötték meg, hogy módosíthassák - mondta Balog Zoltán.

A két fél egyetértett abban, hogy a rektorokra a szenátus tegyen majd javaslatot a szakminiszternek és az államfőnek a jövőben is.

MTI

24-25 milliárd többletforrást kaphat a felsőoktatás

Balog Zoltán elmondta: január 31-ig a rektori konferencia képviselőivel áttekintik a finanszírozási kérdéseket, azt, hogy milyen többletforrásokat milyen formában kaphatnak majd. A teljes összeg várhatóan 24-25 milliárd forint lehet, a 10 milliárdos kiválósági programról pedig jövő heti ülésén dönt a kormány.

A miniszter szerint a többletforrásokat olyan konkrét ügyekben ígérték meg, amelyeket előzőleg meg kell tárgyalni. Példaként említette az egyetemek adósságának átvállalását vagy a  PPP-konstrukciókra felvett hitelek törlesztését.

A Hallgatói Hálózattal nem hajlandó tárgyalni a kormány

Balog Zoltán szerint hallgatóknak egy, hivatalosan megválasztott, törvények által garantált, jogszerű képviselőjük van, és velük tárgyalnak. Azt, hogy ezen kívül vannak civil szervezetek, amelyek értékes javaslatokat tesznek és akciókat folytatnak, tudomásul veszik.

A dolog komolyságát megőrizzük azzal, hogy azok tárgyalnak, akiknek erre mandátumuk, lehetőségük és kötelességük van - fogalmazott.

Nagy Dávid elmondta: javasolták, hogy szélesebb körű tárgyalások legyenek. A HÖOK vállalja, hogy akik mégsem kapnának meghívást a kerekasztalra, azokkal a megbeszélések előtt egyeztet – tette hozzá. Addig nem terveznek további megmozdulásokat, amíg a tárgyalások megfelelő ütemben haladnak.

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.