Furcsa ötlettel spórol milliókat egy brit egyetemista

Albérlet és kollégium helyett egy hajóban lakik a londoni Tech Music School egyik hallgatója - írja a Daily Mail. A hajó annyiba került, mint a hároméves albérleti díj, a család mégis jól jár anyagilag: miután a lány befejezi az iskolát, eladják a hajót.

  • Eduline

A 18 éves Charlotte Tindle hetente 250 fontot (80 ezer forintot), három év alatt pedig összesen 36 ezer fontot (14 millió 40 ezer forintot) spórol a lakbéren - írja a Daily Mail. A hajó és a felújítása összesen 37 ezer fontba (14 millió 800 ezer forintba) került, de Charlotte szülei úgy számoltak, hogy később 40 ezer fontért (16 millió forintért) el tudják majd adni.

Az ötlet a diák dizájntanácsadással foglalkozó édesapjától származik, aki úgy gondolta, illik a lányához a nem mindennapi "lakás". Charlotte először egy kicsit bizonytalan volt, ma viszont már imádja a trendi fekete-fehér színvilágot.

A hajóban van egy hálószoba franciaággyal, egy ebédlő egy duplaággyá alakítható asztallal, egy nappali kanapéval, illetve egy konyha és egy fürdőszoba. Persze a síkképernyős tévé és a saját wifi sem hiányozhat.

Képünk illusztráció - a brit hallgató lakóhajójáról ide kattintva nézegethettek fotókat
Fülöp Máté

Charlotte azt tervezi, hogy keres egy lakótársat, és a lakbérből fizeti majd az évi 5-6 ezer fontos (2 millió-2 millió 400 ezer forintos) kikötői díjat. A család most Leicestershire-ből tart London felé az Alleluja Free Spiriten: az oktatás kezdetéig, vagyis szeptember 29-ig állandó kikötőhelyet is kell találniuk.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.