Ismét nyomoznak a Budapesten elhunyt francia cserediák ügyében

Az ügyészség arra utasította a rendőrséget, hogy folytassa a nyomozást a 2008-ban Budapesten meghalt francia diáklány, Ophélie Bretnacher ügyében - írta a Blikk.

  • MTI
MTI - Földi Imre

A lap szerdai számában Bagoly Bettina, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség szóvivője annyit mondott, hogy nem árulhatja el, miért döntöttek a nyomozás meghosszabbítása mellett. Az elvileg februárban zárult nyomozást április 8-ig hosszabbították meg.

A lap felidézte: Ophélie, a francia cserediák az Erasmus programmal érkezett Magyarországra. Utoljára 2008. december 4-én éjjel egy belvárosi szórakozóhelyen látták, ahonnan hazafelé indult. A Lánchídnál veszett nyoma. 

A holttestére 2009. február 12-én, a Csepel-sziget egyik öblében hajósok találtak rá. Kedvese, Paolo Pierre az utolsók közt volt, akik élve látták: Ophélie eltűnésének éjszakáján még együtt szórakoztak. A lány a buliból egyedül indult haza, azután már csak holtan került elő.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.