"Indokolatlanul súlyos vád" - válaszolt az ELTE BTK dékánjának a HaHa

Facebook-oldalán reagált a Hallgatói Hálózat ELTE BTK-s csoportja a kar dékánjának hétfői közleményére.

  • Eduline

Facebook - Hallgatói Hálózat

Facebook-oldalán reagált a Hallgatói Hálózat ELTE BTK-s csoportja a kar dékánjának hétfői közleményére. A diákszervezet hétfő este tartott hallgatói fórumot az egyetem nagyelőadójában, ahol a résztvevők

ultimátumot

adtak a kormánynak: ha február 8-án délig nem teljesítik a hallgatók által megfogalmazott hat pontot, és nem kezdenek nyilvános tárgyalásokat minden érintett bevonásával, február 11-től országos tiltakozásba kezdenek.

Mi történt a fórumon? Tudósításunkat itt olvashatjátok.

Dezső Tamás, az ELTE bölcsészkarának dékánja az első közleményben még csak a szervezők felelősségéről írt, a másodikban azonban kifejtette, hogy a diákok a "spontán" teremfoglalással fegyelmi vétséget követtek el. Bár hivatalosan nem kaptak engedélyt a fórum megtartására, a szervezők szerint a rendezvény megtartásáról e-mailben tájékoztatták Garbai Ádám kari HÖK-elnököt és a dékánt, hétfő délelőtt - addig a szénszünet miatt pedig zárva volt az egyetem - pedig fel is keresték őket.

A Hallgatói Hálózat tagjai a fegyelmi vétséget "indokolatlanul súlyos vádnak" tartják, de vállalják a következményeket: néhányan alá is írták a Facebookon megjelent közleményt. A szervezők szerint nem zavarták a vizsgáztatást, a résztvevők testi épségét nem veszélyeztették, nyolckor, az épület zárásakor pedig elhagyták a termet.

A dékán leszögezte: csak a hallgatói önkormányzatot (HÖK) tartja a hallgatók reprezentatív képviselőjének. Erre reagálva a fórum szervezői azt írták: "a Hallgatói Hálózat nem választott szervezet, más úton juttatja kifejezésre a diákság véleményét, mint a HÖK". Szerintük a hallgatók véleménye ugyanolyan legitim, mint a hallgatói képviselőké. Felhívják a  figyelmet arra, hogy a fórumon a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke és alelnöke is felszólalt, és beszámolt az Emberi Erőforrások Minisztériumával folytatott tárgyalásokról.

A dékán kifogásolta azt is, hogy más egyetemek hallgatói is részt vettek a fórumon, a szervezők szerint azonban nekik is ugyanannyi joguk volt ott tartózkodni, mint az ELTE BTK-s hallgatóknak és oktatóknak. A dékán azt írta: a fórum "egy olyan politikai erőtérbe sodorja a kart, ahova az nem való", a Hallgatói Hálózat szerint azonban ott mindenki "egyforma súllyal" mondhatja el a véleményét, így nem támogathatnak egyetlen világnézetet vagy pártot sem.

A szervezők szerint az "ELTE BTK és a magyar felsőoktatás érdekei egybeesnek", a dékán azonban a kar "vélt érdekeit" helyezi a "jelenlegi válságos helyzet szabad megvitatása" elé.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.