Két-háromszáz egyetemista tiltakozott a Corvinusnál a nyugdíjazások ellen

Két-háromszáz egyetemista tiltakozott a Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri épületénél a 62 évnél idősebb oktatók...

  • Eduline
Facebook

Két-háromszáz egyetemista tiltakozott a Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri épületénél a 62 évnél idősebb oktatók nyugdíjazása ellen. Az eduline tudósítója szerint nem gyűlt össze annyi diák, hogy a keddi - az ELTE bölcsészkarának Múzeum körúti épületeinél tartott - élőláncot megismételhessék, a főépület Duna-parti oldalán azonban végig álltak egyetemisták és oktatók, akik a "nem hagyjuk" és a "minden tanár marad" rigmusokat skandálták.

Az eduline tudósítójának egy pénzügy szakos corvinusos azt mondta, azért jött el a demonstrációra, mert több olyan tanára is van, akit érint a nyugdíjazás. "Olyan szakmai tapasztalatuk van, amilyennel a fiatalabb oktatók még nem rendelkeznek. Ezeknek a tanároknak az óráira nemcsak hallgatók, hanem oktatók is bejárnak, tőlük tanulják a szakmát" - mondta. Három órakor a résztvevők bevonultak az épület aulájába, ahol a demonstráció véget ért.

A  csütörtöki akciót szervező diákok szerint "amikor az egyetemi vezetés a nyugdíjas korú tanárok eltávolítása mellett kénytelen dönteni, akkor saját legjobb meggyőződése ellenére is azoktól az oktatóktól válik meg, akik hosszú évtizedek munkájával gyarapították tudásukat". "Álljunk ki közösen az egyetem hírnevét öregbítő szaktekintélyek kirúgása ellen, nélkülük sokkal kevesebb okunk lesz ide járni. Nem hagyjuk, nem engedjük el az oktatóinkat! Élőláncot fonunk az egyetem köré" - olvasható a Facebookon közzétett meghívóban.

Facebook - Hallgatói Hálózat

Az egyetemisták korábban az egyetem aulájában lévő Marx-szoborrnál helyeztek el egy "Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát" feliratú transzparenst, három egyetemista pedig a Szabadság hídra is felmászott csütörtök délután, és egy molinót feszítettek ki.

Facebook - Első Magyar Egyetemfoglalás

Nem taníthatnak a 62 éven felüliek

Rostoványi Zsolt rektor február 22-én rendelte el az azonnali költségcsökkentő intézkedéseket, az intézmény állami támogatása egy év alatt ugyanis huszonöt százalékkal csökkent, "intézményünk gazdálkodása a jelenlegi formában nem fenntartható". A Corvinus belső információs portálján közzétett rektori utasításban az áll: a 62 éves nyugdíjkorhatárt betöltött közalkalmazottak, így az oktatók jogviszonyát meg kell szüntetni.

Rostoványi Zsolt egyetemi vezetőként fenntartja a továbbfoglalkoztatáshoz való hozzájárulás jogát, amelyet személyre szóló javaslattal a minisztériumba kell továbbítani, és a tárcavezető engedélyezi.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.